Gaming

Erre vártunk! – Szemétkedvelő RÁK lehetsz ebben az új soulslike játékban

2024.02.23. – Teljesen megértem azokat, akik félnek nekivágni egy soulslike kalandnak, mivel ez a videojátékok egyik legkeményebb műfaja. Nem csak azért, mert az ellenfelek minden halál után újjáélednek, de azért is, mert nagyon lassú a fejlődés és néha egy hajszálon múlik, hogy az ember mérgében kidobja a gépet is az ablakon. Mégis, 2022-ben az Elden Ring elérte, hogy szélesebb közönség is rákapjon ezekre a játékokra. Most pedig szintén ezt teszi egy rák.

Szóval ha olyan vagy, aki arra vágyott valaha, hogy felhasználja a szemetet a tenger mélyén, hogy felszerelésül szolgáljon a harcok során, akkor ezt az indie játékot neked találták ki. A találó nevű kiadó-fejlesztő, az Aggro Crab hamarosan olyan címet hoz el, amiben a környezetvédelem és a túlélés találkozik. Egy kis rák bőrébe bújva vehetjük fel a harcot a tenger szörnyeivel.

Ilyen lesz az Another Crab’s Treasure

A játékban főhősünk egy olyan rák, aki szennyezett vizekben jár. Az otthona bármi, ami talál, a célja pedig, hogy bejárja az összeomlás szélén álló tengeri királyságot. Veszélyes útra indul, hogy visszaszerezze a rákpáncélját. Az emberek szemete egy rák számára kincs, szóval a harc során sok dologból lehet fegyver. Nos, ha felkeltette az érdeklődésed, akkor nem kell sokat várni rá. A játék PC-re a Steamen 2024. április 25-én jelenik meg, ahogy Xbox-ra, PS5-re, Switchre, sőt a Game Pass-ban is elérhető lesz.

 

 

A fejlesztők korábban egy demót is közzétettek a játékhoz, amit azóta levettek. A játékosok visszajelzései alapján egy rakás finomítást végeztek rajta, szóval a végtermék állítóleg elég más lesz. A leírás szerint az Another Crab’s Treasure egy soulslike kaland, ami egy omladozó víz alatti világban játszódik. Kril, a remeterák szerepében a körülötted lévő szemetet kell páncélként viselned, hogy ellenállj a nálad sokkal nagyobb ellenségek támadásainak. Indulj epikus kincsvadászatra, hogy visszaszerezd a páncélodat, és fedezd fel a szennyezett óceán sötét titkait. A játék amúgy egy poén, de gondolom érzitek, hogy erős mondanivaló van mögötte.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

9 perc telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

3 óra telt el azóta...

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

7 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…

8 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

9 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

9 óra telt el azóta...