Tech/Tudomány

Ezek a fertőzött alkalmazások sajnos ellophatják a pénzed!

2024.02.22. – Amikor telefonválasztás előtt áll az ember, akkor ma már nem olyan egyszerű a döntés, mint 20 évvel ezelőtt. Akkoriban egyszerűen csak a szimpatikusabb modellt volt érdemes választani, hiszen sok extrát az sms-ezésen, na meg hívásokon kívül nem tudtak az eszközök. Ma már egy komoly multimédia központ pihen a zsebünkben, amik ráadásul a legtöbb kiegészítőnket képesek kezelni. Így hát ha valakinek Apple AirPods csücsül a fülében, Apple Watch-csal vizslatja az órát és Macen gépel, nagy valószínűséggel az iPhonera esik majd a választása. Az Android készülékek viszont nagyobb teret engednek a felhasználóknak, nem olyan zárolt a rendszerük, mint az Apple okostelefonjainak. Ez sok esetben szimpatikus lehet a felhasználóknak, azonban komoly veszélyekkel is járhat. Ezt igazolja az is, hogy időről időre felbukkan olyan applikáció, ami a Google Playen keresztül megfertőzheti a készülékeket. Most kiderült, hogy olyan trójai vírus terjed androidos berkeken belül, ami egyenesen az európaiakat veszélyezteti leginkább.

A vírus, ami meglop minket

Minden támadási hullámban egy adott régióra koncentráltak a rosszindulatú felek. Olyan alkalmazásokkal terjesztették a kártevőt, melyek bekerülhettek a Play Áruház „Legjobb új alkalmazások” kategóriájába, ami hitelességet sugallt. A fertőzött appok ráadásul meg tudják kerülni az operációs rendszer biztonsági intézkedéseit, egészen az Android 13-ig. – írja a HVG. Újonnan ráadásul olyan applikációkba lettek bújtatva a vírusok, amik első nekifutásra ártalmatlannak tűnnének. Arra azért lehet számítani, hogy furcsa chatalkalmazások, vagy ismeretlen forrásból érkező játékok vírusosak lehetnek, de a rendszerkarbantartó appok és PDF-olvasók már tényleg átgondolt támadásnak tűnnek. Az egyik ilyen fertőzött program, a PDF Reader: File Manager például több mint 100 ezer letöltést produkált, ami félelmetesen magas. A ThreatFabric számításai szerint az összes fertőzött alkalmazást legalább 200 ezeren tölthették le Európában, vagyis a PDF Reader: File Manager ennek a felét produkálta. A szóban forgó fertőzés egyébként többek között banki adatokat lop, ráadásul egészen sikeresen.

A kerülendő, fertőzött applikációk a következők:

  • Phone Cleaner – File Explorer (com.volabs.androidcleaner)
  • PDF Viewer – File Explorer (com.xolab.fileexplorer)
  • PDF Reader – Viewer & Editor (com.jumbodub.fileexplorerpdfviewer)
  • Phone Cleaner: File Explorer (com.appiclouds.phonecleaner)
  • PDF Reader: File Manager (com.tragisoap.fileandpdfmanager)

Azt hiszem, mondanom sem kell, ha fentiek közül bármelyik megtalálható a készülékeden, azonnal törölnöd kell az appot!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

8 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

11 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...