Gaming

Csak egy demo, de máris 750 ezren próbálták ki ezt a driftelős játékot

2024.02.16. – Amikor driftelésről van szó, számomra két cím ugrik be azonnal. Az egyik a Halálos Iramban: Tokiói hajsza, a másik pedig a Need for Speed: Carbon. Persze, tudom, hogy több NFS játékban is kulcsszerepet játszott a gumigyilkos „csúszkálás”, de számomra a Carbon tette a legemlékezetesebben terítékre. Biztosan közületek is sokan emlékeznek még a kanyonos egy az egy elleni versenyzésekre, ahol riválisainkat körbedriftelhettük, miközben arra kellett vigyáznunk, hogy nehogy a mélybe zuhanjunk egy vakmerőbb manőver közepette. Az egész egy hatalmas adrenalinfröccs volt, amit egyébként véleményem szerint sokan a valóságban is keresnek a driftelésben, ezért is olyan népszerű extrémsport. A driftelést Japánban, az 1970-es években Kunimitsu Takahashi kezdte a túraautó versenyeken. Technikái arra inspirálták az utcai versenyzőket, hogy hegyi utakon tegyék mindezt, amik rettenetesen kanyargósak és szűkek voltak. (Így van, Tokiói hajsza és NFS: Carbon…) Kijelenthető tehát, hogy a stílusirányzat komoly hatással volt mind a versenyzésre, mind pedig a filmes, illetve geek kultúrára. A Japanese Drift Master pont Takahashi öröksége előtt tiszteleg, ráadásul lenyűgöző köntösben.

Az emberek pedig imádják

A Japanese Drift Master bármennyire is furcsa lehet, de a Steam egyik leginkább várt játéka. Egy ideig elérhető volt a cím demója, ami nemrégiben lekerült a webáruház kínálatáról. A fejlesztők azonban kiadtak egy videót, amiben összegezték a demóidőszakban szerzett tanulságokat, valamint megköszönték a támogatást mindenkinek, aki letöltötte a próbaverziót. Így derült ki, hogy a demót több mint 750 ezren töltötték le, ami ahhoz képest, hogy rétegjátékról van szó, lenyűgöző.

 

A játék ráadásul majd’ 30 ezer követőt szerzett Steamen, vagyis sokan vannak, akik mind a mai napig aktívan várják a legújabb híreket a játék kapcsán. A demó egyébként önmagában 5 frissítési ciklust élt meg, vagyis láthatóan a fejlesztők nagyon komolyan veszik a játék minőségét.

Az egyetlen fájdalmas információ az egyébként tényleg izgalmasnak tűnő játék kapcsán, hogy még mind a mai napig nem rendelkezik megjelenési dátummal. Ám mivel a demó jól teljesített, remélhetőleg még idén megérkezik az első éles verzió.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Szinte lopás, amit művelhetsz a PS, Xbox és Switch áruházban: 20-90% OFF

Gábor János 2024.02.16. - Még csak február van, de újra itt a karácsony? Nem tudjuk…

31 perc telt el azóta...

Szamurájkarddal ment neki a havernak, mert kellett az Xbox

2024.02.16. - Mivel péntek van, úgy gondoljuk belefér egy olyan téma is, amiről kicsit elbeszélgethetünk…

1 óra telt el azóta...

Íme az ultimate videokártya ranglista 2024 februárjában – Minden átalakult

2024.02.16. – Amikor fejlesztésen vagy gépépítésen törjük a fejünket, akkor egyértelműen a processzort és a…

2 óra telt el azóta...

Egészen komoly Warhammer 40K páncélok érkezhetnek a CoD-ba

2024.02.16. - Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez igaz, de egy nemrég megjelent Call of…

2 óra telt el azóta...

Tekergetve, vezeték nélkül tölthetjük a Lenovo új perifériáit

2024.02.16. - A vezeték nélküli kiegészítők időszaka már jó ideje beköszöntött, így közel sem nevezhető…

2 óra telt el azóta...

Tömegével viszik vissza az Apple-nek a másfél milliós Vision Pro fejesét

Bódi Dániel 2024.02.16. - Először egy kicsit féltem tőle, de csak rávettem magam a csontkovácsolásra…

3 óra telt el azóta...