Tech/Tudomány

Sok a game, fáj a szemed? – Szemmasszírozót adott ki a Xiaomi

2024.01.31. – Amikor meghalljuk a Xiaomi nevét, akkor nagy valószínűséggel elsőre a Redmi okostelefon-széria ugrik be elsőként. Ám ennél jóval több a kínai cég, temérdek elektronikus termékük cirkulál a piacon. Okostoltők, okosórák, de okosporszívók is beletartoznak a repertoárba, a sor tehát igencsak hosszú. A pekingi székhelyű céget 2010-ben alapították, az első okostelefonjukat pedig egy évvel később dobták piacra. A Xiaomi-projekt bombasikert aratott. Az IDC adatai szerint 2014-re a Xiaomi volt a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója a Samsung és az Apple mögött. Ezzel gyakorlatilag 3 év alatt beelőzve a Lenovot és az LG-t. Sőt ugyan ebben az évben a hazai piacot is maga alá gyűrte a cég, a Samsungot beelőzve ők lettek Kína legnagyobb okostelefon-szállítói.

Kényelem a maxra töltve

Egy ilyen siker után nem meglepő, hogy egy vállalt elkezd terjeszkedni és új piaci területek után nézni. A Xiaomi esetében ez az okosotthonok kategóriája volt. Mint írtam korábban, temérdek ide vágó elektronikus berendezésük található már meg a piacon. Az okosberendezések igazi kényelmet nyújtanak, hiszen többségük pont azért divatos, mert egy appon keresztül irányíthatók. Az okostöltők szabályozhatók, az okosporszívók wifin keresztül kontrollálhatók. Ám most a kényelmet egy új szintre emelte a cég.

Piacra dobtak egy szemüveget, ami úgy néz ki, mint egy VR-headset, annyi különbséggel, hogy ez a szemünket masszírozza fárasztás helyett.

 

A Xiaomi Youpin oldalon már elérhető a kínai gyártó Mijia Smart Eye Messager nevű készüléke. A leírás szerint a szemmasszírozót az emberi szem szerkezetére összpontosítva tervezték, egyedi partíciós kialakítással, hét régióval és négy független légszeleppel. Ezek a szelepek nyolc jelentős akupresszúrás pontot céloznak meg a szem körül, így átfogó és személyre szabott masszázsélményt biztosítanak. – írta a HVG.

A masszírozóban öt nagyobb és négy kisebb légzsák kapott helyet, ezek felelnek a masszázs intenzitásáért. A szemüveg kialakítása masszázstechnikákat emulál, ezzel is fokozva a program hatékonyságát. A kivájt belső rész leveszi a nyomást a szemekről, valamint egy kis ablakocska is helyet kapott az eszközön, hogy ha kell, át lehessen rajta látni. Természetesen ez a kütyü is applikáción keresztül vezérelhető. A Xiaomi Mi Home-ot kell feltelepítsük a telefonunkra.

Kinek mi a drága, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy emészthető árcédulát kapott a készülék. A Mijia Smart Eye Messager 63 dollárba, vagyis körülbelül 22 ezer forintba kerül.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

7 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

21 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

2 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

3 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

13 óra telt el azóta...