2024.01.30. – Elég friss alakulatnak számít, így mindenképp érdemes a bemutatásra az AntiStatic Studios, amely nagyrészt egykori CD Projekt Red (Cyberpunk 2077) és Irrational Games (BioShock) fejlesztőkből verbuválódott még nem is olyan rég. De hiába a még ragadós festék a frissen kivett stúdió falán, szinte azonnal nekiláttak az első játékuk készítésének, ami meglehetősen közel, de mégis távol áll az alkotóktól.
A Hornet fejlesztési cím alatt készülő FPS ugyanis egy taktikai horror lesz – jelentsen ez bármit, méghozzá a found footage/testkamerás fajtából. A történet egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol a nukleáris háború hatására eléggé megszaporodtak a paranormális jelenségek-észlelések. Az ilyen eseteket kell majd kivizsgálnunk a csapatunkkal, aminek tagjait más játékosok alakítanak majd – ami bizony azt jelenti, hogy egy félig multiplayer, PvE-re kihegyezett játékkal lesz dolgunk. Ennél többet sajnos még nem igazán tudunk.
Bár a Hornet fejlesztése igazán még el sem kezdődött, de a Game Developer szerint a márciusban megrendezésre kerülő GDC 2024-re már visznek belőle egy játszható demót. Nekünk addig egy rövidke (koncepciós) előzetessel kell beérnünk… még jó sokáig, a tervek szerint ugyanis még javában tart a stáb felvétele az AntiStaticnál, így teljesen majd csak valamikor később fognak ráhasalni a munkálatokra. Ami biztos, hogy az írást Lukasz Ludkowski (Cyberpunk 2077) végzi, a pályák környezetét Kris Temper (BioShock) tervezi, míg a menedzsmentet a két alapító: Michal Koltun (Conan Exiles) és Maciej Miksztal (Green Hell, The Invincible) vállalta magára.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…