2024.01.25. – Az Nvidia januárra igazi VGA dömpinget tervezett be. Január 17-én debütált a 4070 Super, január 24-én érkezett meg a 4070 Ti Super, január utolsó napján pedig a 4080 Super debütálhat majd. A cég nem árul zsákbamacskát a Super elnevezéssel, az alap modellekhez képest ilyen-olyan módon fejlődtek az új egységek. A 4070 Super a nyers erejében ugrott hatalmasat, kis tuninggal akár a 4070 Ti szintjét is elérheti. A 4070 Ti Super nem ugrott ekkorát erőben, ám a VRAM mennyisége a korábbi 12 GB-ról 16 GB-ra nőtt. A 4080 Super pedig az árazásával hódíthatja meg az Nvidia rajongók szívét.
Az európai árazásnak még helyre kell jönnie, de papíron a Superek a korábbi „sima” modellek árát kapták a cégtől. A 4070 csökkentett árakon marad a polcokon, a 4070 Ti és 4080 pedig szépen lassan eltűnik a süllyesztőben. A 4070 Super tesztjei biztatóak voltak, ahogy a 4070 Ti Super is hozta a kötelezőt. Úgy tűnik azonban, hogy az egyik gyártó több modelljét is érinti egy probléma, melynek a friss tulajdonosok bizony nem igazán fognak örülni.
A január 23-án megjelent tesztek alapján többen is kiszúrták, hogy az MSI kártyái a többi modellhez képest kevesebb FPS-t sajtolnak ki magukból. Ezt a cég a tesztidőszak alatt már próbálta vBIOS frissítéssel megoldani, ám csak félig-meddig sikerült. Úgy tűnik, hogy január 25-re az MSI végre elkészült a végleges verzióval, melyet az alábbi oldalról tölthetnek le a friss vásárlók:
A BIOS Update feliratra máris letölthető a vBIOS frissítést elvégző segédprogram, melynek használatához mindenképp szükségünk van a legfrissebb GeForce driverre. Korábban azt sejtették a teszterek, hogy csak a Ventus 3X modell érkezett hibásan, ám mint kiderült a Gaming X és a Ventus 2X is érintett volt.
Forrás: Videocardz
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…