Film/TV

Forgatási fotókból derült ki, hogy a Deadpool 3-ban 3 (!!!) Deadpool is lesz


Bódi Dániel

2024.01.24. – Alighanem tódulni fognak a nézők a július 26-án mozikba kerülő Deadpool 3-ra, aminek létezése is egy kész csoda. Amikor a Disney cakkumpakk megvette a Foxot, azzal a lendülettel vált bizonytalanná az összes korábban kiszervezett filmsorozat – köztük is az élen az X-mennel, valamint Ryan Reynolds elmeroggyant gyilkológépével, Deadpoollal.

Pool jövője Mickey egér gyerekbarát fülének fenyegető árnyékából nem festett túlságosan jól, félő volt (és a bemutatóig rettegünk), hogy totál kiherélik a szabadszájú belezőgépet, aki a Fox berkeiben voltaképp azt csinálta, amihez a legjobban értett: bármit. Ami a csövön kifért, minden beteg ötletét megvalósíthatta Reynolds, akinek valahogyan sikerült meggyőznie a Disney vezetőségét az erősen 18+-os harmadik felvonásról.

Gyanítom, hogy a Rozsomák szerepétől eredetileg a Logannel búcsúzó Hugh Jackman lehetett az adu, aki még egyszer utoljára visszatér világi cimborája kedvéért bekarmolni a mutánsokat a Marvel hivatalos filmes univerzumába. A Deadpool 3 tehát nem csak amolyan jutalomfilm, kiemelten fontos feladata is van: egyrészt valahogyan összehozza az X-ment az MCU-val, valamint jobban kiszélesítse a Deadpool karakterétől egyáltalán nem idegen multiverzumot is. A kettőnek persze elég sok köze van egymáshoz – ezt láthattuk már például a második Doktor Strange-ben is, amiben maga Patrick Stewart térhetett vissza egy rövid időre X professzor székébe.

A Deadpool 3 azonban ennél sokkal tovább szándékozik menni, amiben nem egy, hanem rögtön – és minimum – három Deadpool is fel fog tűnni.

Legalábbis a forgatások zárulta előtt ellőtt utolsó forgatási képek szerint nem csak a Foxos antihőshöz lesz szerencsénk, hanem annak multiverzumos alteregóihoz is, köztük is Deadpulihoz (nem, nem puli, csak viccesebb így hívni egy Deadpool jelmezbe öltöztetett kutyát), és a zen-járta jócsávó Deadpoolhoz. Ez a két variáns már biztosan fel fog tűnni, de hogy mekkora szerepet kapnak, vagy lesznek más Poolok is, azt majd csak a moziban ülve fogjuk megtudni.

Jó hír továbbá a Deadpool 3 forgatásának fentebb már említett befejezése, amiről Ryan Reynolds adott hírt az Instagramján:

„Ez a ruha elrejti a vért. És az izzadtságot is… De ma, Deadpool befejezésével, leginkább a könnyeket. Óriási és örökké tartó hála a filmünk szereplőinek és stábjának, akik megküzdöttek a széllel, esővel, sztrájkkal és Hugh Jackmannel… mindezt Shawn Levy kitartó vezetésével… A legközelebbi barátaimmal készíthettem filmet, és ez nem adatik meg túl gyakran. Találkozunk július 26-án…”

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

6 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

6 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

7 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

9 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

10 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

11 óra telt el azóta...