2024.01.22. – „Manapság minden olyan drága” – lehet olvasni temérdek fórumon, ha valami újdonságról van szó. S míg ez igaz az infláció miatt, sajnos más egyéb okok is közrejátszanak. Ilyen ok például a Covid-járvány időszakában bekövetkezett chip-hiány is. Mind az autók, valamint egyéb tech cuccok őrületes árakon mennek, hiszen nem tudnak annyit készíteni belőlük, amennyi a kereslet. Ám sajnos vannak úgynevezett „nyerészkedők”, akik ezeket a helyzeteket felismerik és kihasználják a saját javukra. Gondolok ez alatt arra, hogy felvásárolják a szűkös készlet nagyját és magasabb áron továbbadják. Így profitot generálva maguknak, nem törődve azzal, hogy másoknak ezzel ártanak. Többek között azokkal, akik eredeti áron, hivatalos forrásból szeretnék beszerezni az eszközt. Az Apple nemrég tette előrendelhetővé az új Vision Pro headsetjét, ami már most a „scalperek” áldozatává vált.
A fejes egyébként egyáltalán nem olcsó, adók nélkül 3500 dollárba, vagyis majd’ 1,2 millió forintba kerül. Az Apple február másodikától ígéri a szállításokat, ám már most vannak, akik kihasználják a szűkös készletet. Több lefoglalt példány is megjelent már az Ebayen, az eredeti árának kétszereséért. A PC World szúrta ki, hogy az egyébként több mint 3000 dolláros fejest már van, aki 6000 dollárért kínálja a neten. Mivel nem lesz egyhamar újabb hullám, így azok, akik feltétlenül szeretnének maguknak egyet, nem tehetnek mást, mint megvásárolni a nyerészkedőktől a készüléket.
A szóban forgó AR/VR/MR szemüveg kiváló segédeszköz lehet azoknak, akik sokat terveznek térben a mindennapokban, de persze szórakozásra is alkalmas lehet. Bár utóbbiért ennyi pénzt kiadni érte lehet, hogy nem a legjobb megoldás.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…