Film/TV

Új évaddal, akár egy mozifilmmel folytatódhat az Odaát – Supernatural


Bódi Dániel

2024.01.18. – Tizenöt évadon és 327 epizódon átívelő sokáig végeérhetetlennek tűnő szörnyvadászat után Dean és Sam Winchester, velük együtt pedig az Odaát – Supernatural sorozat 2020-ban a mennyekbe távozott – akkor látszólag végleg. 2005 óta hűséges rajongók szíve szakadt meg hirtelen, pedig volt idő a felkészülésre, hiszen már a 14. évadot megelőzően tudhattuk, hogy a tesók sorsa megpecsételtetett, így vagy úgy, de biztosan le fog zárulni.

Bár a búcsú mindig fájdalmas, az igazat megvallva nagyjából az 5. évad zárultával, majd Eric Kripke alkotó távozásával roppant önismétlővé és kiszámíthatóvá vált a misztikus horrorkaland. Az új showrunnerek teljesen más irányokba kezdték kormányozni az ikonikus ’67-es Chevi Impala kormányát; horrorból családi akciódráma lett, a cselekményt újra és újra felhasználták, főszereplők pedig sokáig érinthetetlenek voltak; hiába halt meg az egyik, a másik csak megmentette – és fordítva, így igazából nem volt miért és kiért izgulni, miközben 2011-től a Trónok Harca a folyamatosan hulló hőseivel sokkolta és tartotta lázban az egész világot.

A Winchester tesók leköszönése azonban nem jelentette a Supernatural – Odaát univerzum végét – legalábbis nem azonnal; nem sokkal később berendelték a kissé értelmezhetetlen spin-off sorozatát, a The Winchesterst ~ magyarul Winchesteréket, amiben Sam és Dean szüleinek összeismerkedését próbálták bemutatni. Az univerzumbővítésnek azonban hamar vége szakadt, mikor a CW egyetlen évaddal és évvel a bemutatása után elkaszálta – ami azért nem olyan meglepő, tekintve, hogy két olyan karaktert tettek meg főszereplővé, akiket a fő sorozatban már kellően megismertünk, illetve akik sorsának alakulásával is tökéletesen tisztában vagyunk, azaz egyetlen évadával elkövette ugyanazt a hibát, amit az Odaát: nem volt kiért és miért izgulni.

Ezen a ponton úgy tűnhet, hogy az Odaát már örökre odaát marad, Jensen Ackles és Jared Padalecki azonban – pont mint a karaktereik – nem nyugszanak ebbe bele, és épp megmenteni próbálják életük sorozatát. Legalábbis ezt mondták a leghűségesebb Supernatural-rajongóknak a 2023-as SPN New Orleans szűkkörű eseményen, ahol egy erre vonatkozó kérdésre Padalecki egészen konkrétan azt válaszolta, hogy

a 15. évad lezárását nem egy végleges búcsúnak, inkább egy „még látjuk egymástnak” szánták, és jelenleg is azon dolgoznak, hogy valahogyan, valamilyen formában visszahozzák-feltámasszák a kultsorozatot.

A színész két lehetséges opciót vázolt; vagy egy 8 részes minisorozatot készítenek, vagy egy mozifilmet – ez még nem eldöntetett, mivel jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a műsort gyártó produkciós cégekkel. Valamint szeretnének minél több korábbi színészt és karaktert is visszahozni, ami más projektek miatt nem egyszerű feladat, de legkésőbb 2025-ben szeretnék beizzítani a munkálatokat. Azt viszont kategorikusan kijelentették, hogy hamarosan (korábban, mint gondolnánk) visszatérhet Dean és Sam a képernyőkre – rajtuk legalábbis nem fog múlni a dolog.

Mindezt némileg árnyalja, hogy időközben lelőtték a Winchesterék 2. évadát, valamint az egyik főszerepet játszó színésztársuk, a Crowley-t alakító Mark A. Sheppard nemrég élt túl egy komoly szívrohamot, ezért lehet, hogy azóta valamelyest változott a terv. A Collider szerint legutóbb a november 17. és 19. között megrendezett 2023 Creation Honolulu eseményen került szóba a folytatás, mire Padalecki ismételten azt válaszolta, hogy gőzerővel tárgyalnak az Odaát visszatéréséről.

Hogy pontosan miként folytatódhat a Winchester tesók kalandja, azt megtippelni is nehéz volna, elvégre az Odaát – Supernatural világában bármi és minden megtörténhet – aminek viszont Odaát-fanként még sokkal jobban tudnék örülni, az egy videojáték-adaptáció lenne, amiben Samet és Deant irányítva vadászhatnánk mindenféle rémségre.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

21 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

51 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

1 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

3 óra telt el azóta...