Tech/Tudomány

Új, olcsó AMD videokártya érkezett – Ezt tudja a Radeon RX 7600 XT

2024.01.08. – Nem titok, hogy sokáig úgy tűnt, a januári hónap kizárólag az Nvidia kártyákról fog szólni. Már ősszel érkeztek pletykák több, SUPER jelölésű kártyával kapcsolatban, melyekről az elmúlt hónapok során egyre többet tudhattunk meg. Az AMD azonban meglehetősen hallgatag volt a témával kapcsolatban, holott a portfóliójuk sokkal kevesebb kártyát tartalmaz, mint amit a konkurenciánál látunk. Azt sejthettük, hogy az RX 7900 XTX fölé nem érkezik kártya, hiszen azt már korábban elhintették, hogy nem a flagship kategória meghódítása a céljuk. A középkategória alján azonban tátongott egy hatalmas lyuk.

December utolsó napjaiban egyre több iparági forrás jelentette, hogy az AMD éppen ezt a fentebb említett lyukat célozná be egy kártyával. A titoktartás ezúttal kiválóan működött, hiszen a szivárgások és a tényleges bejelentés között mindössze néhány nap telt el. A CES 2024 eseményen törte meg a csendet az AMD, gyorsan el is árulták, hogy mivel is készül a vásárlók számára az egyszerűen csak RX 7600 XT-nek elnevezett videokártya.

Ezt tudja az AMD Radeon RX 7600 XT

Az elnevezés alapján sejthető, hogy az RX 7600 kicsit feltuningolt változatáról beszélhetünk. Az AMD megduplázta a rendelkezésre álló memóriát, immáron 16 GB VRAM-mal kell beérnie a játékosoknak. Ezen kívül az alapórajel és a boost órajel is emelkedett, mely szintén kellemes FPS növekedést hozhat magával. A memória sebessége és a memóriabusz specifikációi egyáltalán nem változtak. Az órajelek emelkedése azonban némi extra fogyasztással jár majd.

Az AMD nem volt rest publikálni néhány diagramot. Ezekből leolvasható, hogy az RX 7600 XT valóban minőségi ugrás lehet az alapmodellhez képest. Az extra órajel éppen elegendő arra, hogy 1440p felbontáson átlendítse a képkockaszámot 60 fölé, melynek köszönhetően jobb élményt kaphatnak a játékosok. Az AMD 329 dolláros árcédulával látta el a kártyát, mely közel 20 ezer forintos emelkedést jelent az alap modellhez képest. Ezúttal referenciamodell nem érkezik, de szinte minden nevesebb partner készül egy-egy saját példánnyal. A kártya megjelenését január 24-re várhatja a közösség, ekkor debütálhatnak majd az első tesztek is.

Forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

1 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

3 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...