Gaming

Egy volt Activision Blizzard vezető perli a céget „fehérellenesség” miatt

2024.01.08. – Az Activision Blizzard volt ügyvezetője beperelte a kiadót a kaliforniai állami bíróságon, életkoron alapuló megkülönböztetés és az állam visszaélés-védelmi törvényének megsértésével vádjával. A keresetet a hét elején egy „57 éves volt technológiai vezető” nyújtotta be, aki 2014-től dolgozott a cégnél. Egészen addig,  míg tavaly augusztusban elbocsátották az Activision Blizzard Central Tech részlegének szerkezetátalakítása során.

A per számos példát hoz annak bizonyítására, hogy az Activision Blizzard diszkriminálta őt. Kezdve Bobby Kotick állítólagos kijelentéseivel egy vezetői konferencián. Az Activision Blizzard „problémája” az, hogy „túl sok a régi fehér srác”. – mondta a vállalat feje. Nos, mondanom sem kell, ez sokaknál lecsapta azt a bizonyos biztosítékot. Néhány fehér bőrű vezető nem sokkal később elhagyta a céget. Távozásuk pedig „legalábbis részben” Kotick megjegyzésein alapult.

A HR sem vette komolyan

A leköszönő vezetők egyike a felperest javasolta helyettesének. Ám helyette egy fiatalabb, nem fehér bőrű alkalmazott kapta meg a pozíciót, aki aztán a menedzsere lett. A kereset azzal vádolja a menedzsert, hogy ellenséges munkakörnyezetet teremtett. Ráadásul úgy bírálta a keresetet benyújtó munkáját, hogy az évi érdemeken alapuló alapbéreemelése a legalacsonyabb volt, amit az Activisionnél valaha kapott. A felperes válaszul saját panaszát nyújtotta be az emberi erőforrásokhoz, azzal vádolva a céget, hogy az „nem védi meg a felperest a diszkriminatív és rágalmazó vádakkal szemben”. Azt kérte, hogy a vádakat függetlenül vizsgálják ki, de a keresetben az áll, hogy „a felperes panaszát figyelmen kívül hagyták, és őt nem vették komolyan”.

A perben az áll, hogy 2023 augusztusában a Central Tech szerkezetátalakítása miatt bocsátották el. Egy 200 fős csapatból őt és hat másik, 47 éves vagy annál idősebb férfit rúgtak ki.

„Az Activision Blizzard a nyereséget az emberek fölé helyezte azáltal, hogy megvált az idősebb, jobban fizetett vezetőktől” – emelte ki a felperes.

A felperes kártérítést kér a keresetkiesése miatt. Továbbá a szakmai előmenetelre gyakorolt negatív hatás, a jó hírnév károsodása és a jogellenes felmondás, valamint a perköltség okán.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

3 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

5 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

5 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

5 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

5 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

5 óra telt el azóta...