Tech/Tudomány

RIP – Közel 30 év után örökre eltűnik a WordPad a Windowsból

Bódi Dániel

2024.01.07. – A Microsoft egy újabb alapértelmezett – és kifejezetten hasznos – programját nyugdíjazza; közel 30 évnyi szolgálat után a WordPad írmagját is kitakarítják a Windowsból.

A gyászhír azért sem lehet meglepő, mert a Microsoft 2023. szeptemberében jelentette be, hogy a WordPad a későbbiekben már semmilyen funkcionális frissítést-bővítményt nem kap – ezért sem érkezett meg bele például a dedikált sötét mód, szemben a Jegyzettömbbel, valamint egy jövőbeli update-tel ki is fogják pucolni az operációs rendszerekből.

Bár jómagam nem különösebben használtam a WordPadet, a történelmi jelentősége előtt mindenképp meghajlok. A szerkesztő legelőször a Windows 95-ben kapott helyett az előre feltelepített, azaz alapértelmezett programok között, mint az MS Word szerényebb képességű variánsa (Word Lite?), vagy mint az 1983-ban megjelent Jegyzettömb több feladatra alkalmas nagyobb testvére.

A WordPad tehát 1995 óta állandó részét képezi a Windows-rendszereknek, a soron következő, 26020 verziószámú rendszerfrissítéssel azonban megkezdik a végleges kivezetését. Az újabb telepítésekben már nem fogjuk megtalálni a szövegszerkesztőt, hamarosan pedig az aktív rendszerekről is ki fogják pucolni. A WordPad ezt követően végérvényesen el fog tűnni, a Microsoft ugyanis még a külön, utólagos installálására sem ad lehetőséget – a búcsú tehát végleges.

De nem ez az egyetlen érdekesség, amit az új build hoz magával Windows 11-re;

  • a kevésbé ismert People-alkalmazást is megszünteti
  • tovább csiszolja az energiatakarékos módot (új ikont kapnak PC-sek)
  • javítja a csoportos funkciókat a Fájlkezelőben
  • szünet funkciót kap a nyomtatás
  • illetve egy csomó ismert hiba mellett jelentősen javítanak a játékok teljesítményén is

– minden mást pedig Microsoft hivatalos oldalán nyálazhatsz át.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

3 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

3 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

3 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

5 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

6 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

7 óra telt el azóta...