Tippek és akciók

INGYEN adják az elmúlt évek egyik legjobb és legszebb akció-horrorjátékát

Bódi Dániel

2024.01.03. – Lassan a végéhez közelít az Epic Games Store gigantikus játékosztása, amely során nem egy, nem kettő kiváló alkotásra rabolhattak rá teljesen ingyen a PC-s játékosok. A végén majd ráérünk kimatekozni, hogy összesen mekkora értékben lepett meg bennünket a Steam nagy riválisa, de egészen biztosan több tízezer forintot a zsebünkben hagy, hiszen ezúttal sem valami ócskasággal, hanem a manapság is 9000 forintokért elkelő, 2019 legnagyobb meglepetésjátékát, A Plague Tale: Innocence-t adja ajándékul.

Az akció-kaland horrorjáték a megjelenésének évének egyik legjobbja volt, ami annak fényében, hogy egy viszonylag alacsonyan jegyzett stúdió, kicsike költségvetéséből készült, kisebb csodának számított, hogy megoldásaiban, prezentációjában – úgy a látványvilágában is jócskán felért a legnagyobbakhoz. Mondjuk, hogy a Plague Tale-nek köszönhetően került fel a nagyobb kiadók megrendelőlistájára az Asobo Studio, ami azóta nem csak a Requiem című folytatását, hanem a legendás Microsoft Flight Simulator 2020-as visszatérését is elkészíthette.

A Plague Tale első felvonása pedig abszolút megérdemli a piedesztálra állítást: a fiatal Amicia és öccse, Hugo húsra éhes megvadult patkányok hordájával övezett horrorkalandja igazán üde színfoltja a játékiparnak, mint olyan, amit még azoknak is érdemes lehet kipróbálni, akik nem különösebben kedvelik az ijesztgetős műfajt. Egyrészt, mert az Innocence inkább hasonlít a The Last of Usra, mint egy tipikus horrorra, azaz a jump scare-ek helyett inkább a nyomasztó körítés miatt fog a torkunkban dobogni a szívünk, másrészt pedig azért, mert egy olyan középkori testvértörténetet ismerhetünk meg, amit aligha fogunk elfeledni.

Az Epic egyetlen napig adja ingyen a Plague Tale: Innocence-t, ezért érdemes sietni, mielőtt január 4-én délután 5-kor lejár a visszaszámláló. Aki addig berámolja, annak az epices játéktárában örökre megmarad, így ha most nincs rá ideje, később még előveheti-pótolhatja – amit fokozottan ajánlok.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

20 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

49 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

1 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...