2023.12.30. – Érdekes ötletről érkezett hír, ami talán bebizonyítja, hogy nem olyan rossz dolog másoktól tanulni. Ha minden igaz, a Microsoft most olyan videojáték-kontrolleren dolgozhat, ami nem sokban különbözik a Nintendo Switch Joy-Con vezérlőjétől. Egy nemrég felbukkant szabadalom szerint az Xbox egy két részből álló kontrollerkoncepción dolgozik, ami mélyen belül talán válaszlépés lehet a PlayStation Portalra.
Az igazság az, hogy a Sony és a Nintendo régóta benne van a hordozható rendszerek világában. A Nintendo szinte összes konzolja hordozható volt, a Sony pedig nagy sikert ért el a PSP-vel. Nem is olyan rég mutatta be a Sony a PS5 játékok streamelésére alkalmas PlayStation Portalt is, amivel még inkább magunkkal vihetjük a játékokat.
Az Xbox egy picit ebben le van maradva, de lehet, hogy ezt most be akarják hozni. A Microsoft az Xbox történetének 22 éve alatt még sosem próbálkozott hasonlóval. Mivel azonban a vállalatnak nagy Xbox cloud gaming tervei vannak, talán épp itt az ideje a hordozhatóságot is elővenni. Szóval mivel már mobilokon, tableteken is lehet játszani a Xbox ökoszisztémán belül, miért ne kaphatnánk egy kontrollert is hozzá, nem?
Nos, a szabadalom képei alapján úgy tűnik, hogy kaphatunk egy két részből álló kontrollert, ami közé szépen be lehet illeszteni bármilyen LCD kijelzőt, mobilt, tabletet, stb. A Microsoft valószínűleg most azt viszgálja, hogy hogyan lehetne ezt a technológiát még elérhetőbbé és praktikusabbá tenni. Például van egy terv, ami szerint még összehajható kijelzőt is használhatnánk hozzá. A legnagyobb különbség a Joy-Conokhoz képest, hogy itt a két oldal úgy van kialakítva, hogy különböző vastagságú eszközöket is beilleszthetünk. Például a saját mobilunkat, amin aztán ott és akkor játszunk, ahol és amikor akarunk.
Egyértelmű, hogy a koncepció nagyon hasonlít a PlayStation Portalhoz, bár itt lehetőség van saját kijelzőt használni a játékhoz. A célja viszont ugyanaz: a hordozhatóság.
Maga a koncepció egyébként nem az első jele annak, hogy a Microsoft szeretne valamilyen hordozható kontrollert. Hasonló tervek már 2019-ben is felbukkantak. Mindez persze nem jelenti, hogy a fenti terv bármikor meg is valósul. Egy friss Statista tanulmány szerint a Microsoft csak 2022-ben több mint 1800 szabadalmat nyújtott be. Ezek nagy része végül sosem készül el, szóval lehet, hogy a fenti kontroller is csak álom marad.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…