Gaming

Ennél a 10 játéknál még sosem csináltak jobbat egy filmből

Bódi Dániel

A cikk 2021. decemberében íródott:

Korábban már több ízben értekeztünk a videojátékok és a filmek kapcsolatáról; előbb a játékokban szerepet vállalt hollywoodi színészeket vettük elő, majd végigzongoráztuk magunkat a játékokból készült filmek főszereplőin és azok hasonlóságain, vagy eltérésein, de összeszedtük az összes játékok alapján készülő Netflix produkciót is.

Ezúttal viszont fordul a kocka, és a filmekből készült játékadaptációkat vesszük át.

Ahogyan a filmadaptációk esetében, úgy sajnos itt is számtalanszor előfordul a minőségbeli romlás, de szerencsére azért akadnak kivételek. Mivel a kutatómunka elején azonnal több száz ilyen játékba futottam, az általam tíz legjobbnak vélt alkotást tettem fel csak fel a listára, így ha valamit esetleg hiányolsz, azt mindenképpen rakd majd hozzá a komment szekcióban.

1. GoldenEye 007

A Nintendo 64 1997-es klasszikusa. Máig az egyik, ha nem a legjobb Bond-játék, ami annak idején nem csak a filmnek volt egy kiváló adaptációja, de képes volt a játékok világában is maradandót alkotnia. Az egyik legjobb konzolos FPS-ként, és a multiplayer megreformálójaként vonul be a videojátékok történelemkönyvébe. (Nem mellesleg előkerült belőle egy kiadatlan Xbox 360-as remake is.)

2. The Thing

John Carpenter legnagyobb horror-klasszikusa. A mester olyan történetet és olyan trükköket alkalmazott 1982-ben, aminek máig a csodájára járnak, ebben pedig a 2002-es játékfeldolgozás sem marad el. A korához képest kimagasló látványával olyan hangulatot teremtett, amitől még ma is képesek vagyunk becsurrantani. A játék a film folytatásaként értelmezendő, szóval mielőtt  nekiugranál, érdemes előbb remegve mozizni egy jót.

3. Mad Max

Egy végtelenül lesajnált játék. Érthetetlen, miért lett sikertelen a Mad Max, hiszen a filmek világát és hangulatát közel tökéletesen idézi. A mesterien megvalósított ‘autós harcrendszer’, a Batman játékokból kölcsönvett verekedés és az óriási nyílt világ sem volt elég, pedig semmivel sem volt rosszabb az Assassin’s Creed, Far Cry, Watch Dogs trió bármelyik részénél – sőt! Történetben a nagyon lazán kapcsolódik a Fury Road mozihoz, kvázi egy előzményt mesélve el, a főgonoszunk pedig Immortal Joe egyik féleszű, de bitang erős fia.

4. Harry Potter és a Titkok Kamrája

A komplett HP sorozatból készült játék, részenként egy, ami nagyjából a harmadik-negyedik felvonásig még vállalható, korrekt kaland, sokunk gyerekkorának egyik legkedvesebb játéka. Közülük is talán a Titkok kamrája sikerült a legjobbra, amiben minden megvolt; Roxfort, kviddics, gyűjthető cuccok, varázslények és mágia – nem is nagyon kellett más. Igazából ilyen volt, amikor az EA még jó játékokat készített…

5. Die Hard: Nakatomi Plaza

Ki ne akarna John McClane bőrébe bújva a Nakatomi plázában terroristákra vadászni? Na ugye, hogy senki! Bruce Willis mozija is egy igazán különleges, túlzás nélkül korszakalkotó, műfajújító akciófilm volt, és szerencsére a játék sem marad el a klasszikustól. Remek gunplay, klausztrofób hangulat, csodálatos Nakatomi Plaza – igazi Die Hard. Rajongóknak kötelező!

6. Avatar

James Cameron csodálatosan kinéző Pocahontas feldolgozásának 2009-es játék változata meglepő módon szórakoztatóra sikeredett. Ugyan a spanyolviaszt nem találja fel, de Pandora világa egyáltalán nem okoz csalódást, a navik bőrében játszani pedig egy élmény. A Ubisoft igazán kitett magáért, így nem is meglepő, hogy 14 évvel később az újabb Avatar-játékot (Frontiers of Pandora) is a franciák készíthették, ami még immerzívebb, látványosabb és átélhetőbb kalandot ígér, mint elődje.

7. Spiderman 2-3

A 2018-as Pókemberig a CoD sorozatról elhíresült Treyarch jegyezte a legjobb Spiderman játékokat. Ezek közül messze kiemelkedik a Spiderman 2, ami lazán, de a Raimi-Tobey féle mozi cselekményét követi. A harmadik felvonás sem marad el az előzőtől, legalábbis ha a játékról van szó, ami még jobb volt, mint az alapjául szolgáló film.

8. The Godfather

A legendás keresztapa meglehetősen későn, 2006-ban kapott először egy valamirevaló játékfeldolgozást. Ugyan a film cselekményeit szintén csak lazán, inkább kiegészítésként követi, egy igazán remek alkotáshoz lehetett szerencsénk. A játék kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy az évekkel később megjelenő Mafia 2 is igen sokat merített belőle.

9. Alien: Isolation

Alien játékból sokat készítettek már, a filmek világát és hangulatát viszont az Isolation idézi a legjobban. Klausztrofób, szorongató, idegőrlő. Az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb túlélő-horrorja, amiben a fiatalabb Ripley-t, Amandát irányíthatjuk, aki az eltűnt anyja után kutat – a filmekből ismeretesen igen kevés sikerrel.

10. The Lord of the Rings: The Two Towers & The Return of the King

Az egyik legjobb játékadaptáció, ami valaha készült! A fejlesztőcsapatokat – mert több is volt – ki kellene tüntetni, hogy egy ilyen legendás könyv és film klasszikushoz méltó játékot készítettek, ami lassan két évtizeddel később – ha tökéletesen nem is – de több, mint korrektül megállja a helyét. Ha szereted a Gyűrűk Urát, akkor bizonyára már játszottál velük, ha nem, akkor mindenképp pótold!

 

Hiányolsz még egy-két címet a listáról? Bővítsd tovább szabadon egy kommenttel!

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

31 perc telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

48 perc telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

3 óra telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

4 óra telt el azóta...

Erotikus 18+ animehorror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

4 óra telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

16 óra telt el azóta...