Életmód

Fáj a hátad és a nyakad játék közben? – Mutatunk néhány tippet, amitől jobb lehet

Tapasztalatból mondom, hogy nagyon nem mindegy mennyi ideig és milyen pózban töltjük el az értékes játékidőnket a konzolunk, vagy a PC-nk előtt. A helytelen testtartásnak bizony megvannak a maga komoly következményei, amik sok esetben nem feltétlenül merülnek ki a fájó testrészekben. Persze az már egy intő jel a tested részéről, ha elfog valahol a sajgás, ilyenkor pedig jobb odafigyelünk rá, mert ha hiszed, ha nem,

súlyos testi elváltozásokhoz is vezethet a hosszas és rossz pozitúra.

Szerencsére azért akad egy-két olyan gyártó, ami már a hivatalos oldalán is felhívja a figyelmet erre a problémára, sőt, még tippeket is adnak (például Microsoft), ezek sokszor sajnos így sem jutnak el a felhasználókhoz. Ezért is gondoltuk úgy, hogy elhozzunk nektek pár olyan fontos tanácsot, ami betartásával elkerülhetjük a banyapúpot és számos egyéb problémát.

Egyik sem egy jó megoldás

De beszéljünk őszintén: a nyaktáji púposodás egészen sok gémert érintő probléma, ami a fej túlzott előre és a vállak közé való bukása, valamint a derék, de inkább a hát felső szakaszának túlzott begörnyedése miatt alakul ki. Ez például már egy komolyabb testi elváltozás, ami nem csak esztétikai, hanem egészségügyi problémákkal is járhat – ha pedig nem teszel ellene, vagy előződ meg a kialakulását, akkor bizony nagyon nehéz lesz eltünteti.

Persze ezen felül még számos dologgal lehetne riogatni, amiket már csak azért is leírok, hogy a lenti tanácsokat jól megfogadjátok. Szóval van itt kéztőalagút szindróma, íngyulladás, ínhüvely-gyulladás, gyakori fejfájás – esetenként migrén, szívpanaszok, izomsorvadás, légzésromlás, csontrendszeri deformációk, gerinc merevség, nyaki porc-elcsúszás – de lehetne még ezt sorolni, szóval

ezeket fogadd meg, ha jót akarsz

Először is végy egy jó széket. Tudom, hogy nincs mindenki pénztárcája tele fölös tízezrekkel, de ha mégis, vagy összespóroltál rá, akkor érdemes választani egy jobb gamer ülőkét, lehetőleg olyat, amit testre is tudsz szabni. A hátad és a derekad megköszöni majd.

Amennyiben nem szeretnél egy székért ennyi pénzt kiadni akkor is vannak opcióid, itt viszont mindenképpen az alapján válassz, hogy melyik támasztja legjobban a derekad. Ha gamer széket vettünk akkor néha pihentessük a fejünket, nyugodtan döntsük hátra a támaszba. Ha mást választottunk, amin ilyen nincs, akkor érdemes gyakrabban szünetet tartani és átmozgatni a nyaki szakaszt.

De kérlek, ne ülj össze-vissza!

Kép: ChairFX

Amire még érdemes figyelni, ha monitorról játszunk, hogy a képernyő sose legyen közelebb 50 cm-nél.

Természetesen a megfelelő magasságra is ügyelnünk kell, hiszen minél alacsonyabban van a kép, annál jobban előrebukik a fej, ha viszont magasan akkor pedig hátra – és egyik sem jó túlzottan. Az ideális az lenne, ha pontosan szemben és szemmagasságban lenne a nézni való, de ez nagyjából a TV-t használó konzolos játékosokra is igaz, bár ott lehet zsonglőrködni a méretekkel. A lényeg, hogy ne kelljen huzamos ideig semmilyen irányba nézned, csak előre.

Nem mindegy a kezünk helyzete sem. Ha megszoktuk, hogy kitámasztjuk, akkor azt a karfa megfelelő beállításaival tegyük úgy, hogy könyökünk lehetőleg 90°-ban hajoljon be, kanapéhuszárként nyugodtan tegyünk az ölünkbe egy párnát akár. Ügyeljünk arra is, hogy a felkarunk kényelmesen helyezkedjen el a testünk mellett és a vállunk ne dőljön előre. A csukló a kontroller tartása közben ne legyen merev, ha billentyűzetet használsz akkor azt úgy helyezd el, hogy beleférjen a 90 fokos szögbe, de a csuklódnak se legyen kellemetlen.

Fontos, hogy ha több órán keresztül játszol mindig tarts szünetet! Menj sétálni, mozgasd át a tested még akkor is, ha egyébként sportolsz!

Mindez természetesen nem ment fel a testmozgás alól! Ha nem mozogsz rendszeresen, akkor a fenti tanácsok ellenére is felléphetnek – és a nagy számok törvénye szerint fel is fognak lépni – fizikai problémák, melyeken kizárólag a rendszeres sport segíthet.

Ezért a legfontosabb tanácsom az, hogy játssz bármennyit is (lehetőleg a fentieket betartva), de mindig szánj időt a tested teljes átmozgatására.

Aztán remélhetőleg hamarosan eljutunk majd oda is, hogy minderre a játékok dobozán és/vagy a konzolok menüjében is felhívják majd a játékosok figyelmét. Mert egy játékot bármikor pótolhatsz, az egészséged viszont sokkal nehezebb lesz rendbe rakni.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Erotikus 18+ anime horror lesz az Epic Games következő ajándéka

Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…

18 perc telt el azóta...

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

12 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

14 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

14 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

14 óra telt el azóta...