Film/TV

Dobj el mindent: készül az új X-akták sorozat a Disney+-ra

Gábor János

2023.12.21. – A klasszikus sorozat és az abból készült két film a Disney+-on nézhető, és komoly nézettséget produkálhat, hiszen a streaming szolgáltató fejébe vette a reboot lehetőségét. A Bloomberg hírleveléből (ahonnan a Wednesday spin-offjáról is értesültünk), kiderül: már meg is van az alkotó, akivel fejlesztik az új X-akták sorozatot.

30 éve hinni akarunk

Az X-akták 1993 és 2004 között kilenc, majd 2016-2018-ban további két évadot ért meg, és közben készült két egész estés film is belőle. Gillian Anderson végig benne volt, de David Duchovny (nyilván anyagi) vitába keveredett a stúdióval a hetedik évad táján, így a 8-9-ből technikailag kiírták és egy ideig csak emlékképek szintjén cameozgatott benne. A 2010-es években készült epizódokra teljesen visszatapsolták, de azok már nem arattak osztatlan sikert. Az X-akták a hullámzó teljesítménye ellenére igazi legenda, de napjainkban már teljesen más okokból lehet létjogosultsága, mint a ’90-es években, amikor az egész elkezdődött.

Az UFO-észlelések, a földönkívüli élet vagy a paranormális jelenségek témaköre sokkal rejtélyesebb volt 30-40 évvel ezelőtt, amikor még nem lapult mindenkinek a zsebében nagy felbontású képeket készítő mobiltelefon. A jelentősen rosszabb minőségű képek mind homályos „bizonyítékok” voltak, így ideális közeget teremtettek a hamisítványok terjedésének, a hisztériakeltésnek és a manipulációnak. Nem kérdezte viszont senki senkitől, hogy „miért nem fotóztad le, amit láttál?”, mert nem volt természetes, hogy bárki megteheti, így a földönkívüliek legendáriuma a szóbeszéd és a bulvársajtó révén egyre csak duzzadt. Az „észlelések” száma mostanra drasztikusan visszaesett, ami éppen a modern technológiáknak köszönhető. Ma már semmi sem kerüli el a figyelmet, így ha valóban annyiszor jönne E.T., ahányszor a 20. század második felében állították az emberek, már régen pacsiznánk vele, mert nem lenne értelme bujkálnia.

Ezért lehet mégis sikeres az X-akták

Napjainkban nem azért lehetnek érdekesek ezek a történetek, mert a közvélemény teljesen vakon van, így bármit be lehet neki mesélni, annak lesz annyi valóságmagja, hogy érdekessé tegye a műsort. Épp’ ellenkezőleg: amiatt lehet hatásos egy földönkívüli élet kutatására alapozott nyomozós sorozat, mert megváltoztak a dolgok és az emberek sokkal tisztábban látják a témakört.

  • A Pentagon kiadta az azonosítatlan repülő tárgyakról készült videóit, amikről bevallja: halvány fogalma nincs, mi történik rajtuk.
  • A Hubble-t 2021-ben váltó James Webb űrtávcső aktívan dolgozik és a mélyűrig ellát, így sosem látott mennyiségben szolgáltat megkérdőjelezhetetlen tudományos anyagokat.
  • 2025-ben újra ember lép a Holdra.
  • Az emberiség már csak kb. egy évtizedre van attól, hogy a Holdnál jóval messzebb jutva, a Marson is otthagyja a lábnyomát.

Az igazság továbbra is odaát van, de a világ sokat változott, ami egy csomó-CSOMÓ korszerű, még inkább tényekre alapozó X-akták történet alapja lehet. Minden vadonatúj lehetőséget teremt a Disney forgatókönyvíróinak, a legendás paranormális esetektől a rejtélyes katonai videókon és a jobban dokumentált megmagyarázhatatlanon túl az űrről többet tudó eszközeinkig. Ezt a ziccert pedig nem szabad kihagyni: a sorozatnak folytatódnia kell!

Az X-akták egyelőre messze nem biztos, hogy az eredeti karaktereket hozza vissza, az eredeti szereplőgárdával. Esélyes lehet a folytatás, a reboot és egy teljesen új para-krimi készítése is. Egy dolog a Bloomberg szerint viszont biztos: az új X-akták verzió producere az a Ryan Coogler lesz, aki korábban a Creed és a Fekete párduc filmeket készítette. A Disney+-ra társproducerként forgatott már sorozatot is: a jövőre érkező Ironheartot. Hinni akarok benne, hogy az X-aktákkal is megbirkózik.

Addig a Disney más érdekeltségei kerülnek odaátra:

Gábor János

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

60 perc telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

3 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...