Call of Duty

Javított hangokkal és kőkemény nerfekkel érkezett az új Warzone frissítés

2023.12.14. – December 6-án megérkezett a Modern Warfare III és Warzone első közös szezonja. A rajt jóval simábbra sikerült, mint annak idején a Warzone 2.0 debütálása, ám messze nem beszélhetünk hibátlan játékról. Jól tudták ezt a fejlesztők is, akik folyamatosan gyűjtötték az információkat a játékosoktól. A legtöbben néhány fegyver túlzott erejéről panaszkodtak, de az audió és pár Perk is terítékre került a felhasználói kritikákban. Sejthető volt, hogy előbb-utóbb élesedhet majd egy ezekkel kapcsolatos hotfix frissítés.

Erre nem is kellett olyan sokat várni, december 14-én délután már lehetett látni, hogy egy frissítést készítenek elő a Warzone fejlesztői. Még aznap, a megszokott idősávban, 17:00 óra után nem sokkal meg is érkezett a frissítés a PlayStation, Xbox és PC platformokra. A programozók több hibajelenséget is megoldottak, de a szokásos nerfek sem maradhattak ki a repertoárból.

Ezt tartogatja az új Warzone frissítés

Nerfek

A fejlesztők több fegyvert is gyengítettek, a legtöbb esetben a sebzésszorzókat és a maximális sebzés értékét módosították. A teljes lista a következő:

  • DG-56
  • BAS-B
  • MTZ INTERCEPTOR
  • FR 5.56
  • DM56
  • Haymaker
  • Fennec 45
  • KVD Enforcer
  • A TYR, Renetti és COR-45 Akimbo verziói

Hibajavítások, fejlesztések

A programozók finomítottak az általános hangokon és a lépéseken. Legyen szó sajátról vagy épp az ellenfelekéről. Jogosnak tartották a játékosok panaszait, aktívan figyelték a visszajelzéseket. Ezen kívül a Ghost Perk is módosításra került, mostantól 2 másodpercnyi mozdulatlanságot is megenged a játék. Ezzel a lépéssel továbbra is gyakorlatilag folyamatosan mozogniuk kell a játékosoknak, ám pár másodpercnyi pihenő beleférhet. Ezek tehát az új Warzone frissítés fejlesztései, melyek december 14-étől már élesek is.

Forrás: COD BLOG

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

5 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

9 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

11 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

11 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

11 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

11 óra telt el azóta...