Gaming

Millió új tartalommal és kampánnyal érkezik az egyik legjobb taktikai shooter

2023.12.13. – Mint állandó Rainbow Six: Siege játékos, nagy érdeklődéssel figyeltem, amikor sok-sok évvel ezelőtt a VOID Interactive bejelentette, hogy taktikai lövöldözős játékkal érkezik. A Siege már akkor sem volt éppen valósághű, vagy annyira taktikára épülő, mint korábban, így örültem, hogy jöhet egy valóban realitásra törekvő, rendőrös, rajtaütős, lövöldözős akciójáték.

Szóval 6 évvel ezelőtt bejelentették a Ready or Not című dolgot, amit elvileg már 2016 óta fejlesztenek. Bár volt több csúszás a projektben, a shooter végül 2021 decemberében megjelent a Steamen korai hozzáférésben. Bár nagyon sokan érdeklődtek iránta, és rengeteg streamer is kipróbálta, a játék még nem volt eléggé kiforrott. Arról nem is beszélve, hogy némi botrányba is keveredett egy küldetés miatt, ami iskolai lövöldözést szimulált. Aztán 2022 júniusában jött a másik botrány, amikor a Ready or Not le is került egy időre a Steamről, a Night Club pályán megjelent holmik szerzői jogsértése miatt. A játék azonban gyorsan visszatért, sőt mostanra ott tartunk, hogy kilép az early accessből és megjelenik.

Millió újdonsággal és single-player kampánnyal jelenik meg a Ready or Not.

Megjelenés

A botrányok és nehézségek ellenére a játék a rajongói körében persze népszerű maradt, még mindig 91 százalékos a tetszési indexe, a Steam adatai alapján pedig már több mint 2,8 millió fogyott belőle. Természetesen amint 2023. december 13-án, magyar idő szerint este 7-kor megjelenik, élesedik az 1.0-ás frissítés.

Mit tartalmaz a frissítés?

  • Commander mód: Egy teljes single-player játékmód, amely betekintést enged a SWAT tagjainak valóságába. A játékosok a Los Sueños-i rendőrség SWAT parancsnokának szerepét veszik át, akit különböző esetekhez küldenek ki, többek között túszejtéshez, bombariadóhoz, rajtaütéshez és még sok más esethez.
  • Jelentősen bővül a küldetések száma
  • A korábbi küldetéseket teljes átdolgozták
  • Bekerültek további tartalmi és teljesítmény-frissítések, javítások

A SWAT mesterséges intelligenciája is különböző fejlesztéseket kapott, amint azt az alábbi Ready or Not videó részletezi.

 

Mostantól tizenkét különböző SWAT-hang áll rendelkezésre az NPC-k számára. A harctéren való helyezkedés közben a botok intelligensebbek lesznek, a játékosok pedig kihasználhatják az új parancsokat is (egy helyiség kiürítése erősítés nélkül, pozíciócsere, stb.), Sőt arra is lehet kérni őket, hogy használjanak nem halálos eszközöket, mint a paprikaspray vagy a sokkoló.

A Ready or Not egyelőre sajnos PC-exkluzív marad. A VOID Interactive ennek ellenére érdeklődik a konzolos megjelenés iránt, de egyelőre nincs hír róla. A játék viszont mindenkinek ajánlott, aki egy kicsit komolyabb játékra vágyik a shooterek világában. A játék elérhető a Steamen.

Ez is érdekes:

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

1 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

2 óra telt el azóta...

Manipulálta a PlayStation 5, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

2 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

4 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

5 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

6 óra telt el azóta...