Gaming

Támadás alatt a Wolverine fejlesztője, kiszivároghatott az első kép a játékból

Gábor János

2023.12.12. – A Sony és az Insomniac Games még nem erősítette meg a hackelést, de így is valószínű, hogy az év legnagyobb szivárogtatását hajtja végre a Rhysida csoport. A hackerek egy sor proof-of-hack információt dobtak fel a netre abból a rengeteg adatból, amit a díjnyertes Spider-Man játékokat készítő és jelenleg a Wolverine-t fejlesztő Inscomniactól loptak el. A Cyber Daily azt írja, az eddig kikerült anyagok „látszólag alátámasztják az állítást”, hogy a Rhysida sikeresen feltörte a cég szervereit.

Nagy a baj

A hackerek az eddig kiadott bizonyítékok alapján Insomniac-alkalmazottak adatait, levelezéseit és bizalmas dokumentumait lovasították meg, de ennél is nagyobb gond, hogy azt állítják, nagy mennyiségű anyagot szereztek a Wolverine játékból. Az adatok nagyon értékesek lehetnek, hiszen a hackercsapat is eléggé drágán méri:

a teljes csomagért árverést indítottak, 50 Bitcoin, vagyis kb. 736 millió forintos kikiáltási árral,

de közben azzal fenyegetőznek, hogy egy héten belül mindent nyilvánosságra hoznak. Ebben a felállásban alighanem a fejlesztőktől és a Sonytól várják a pénzt, amit kötve hisszük, hogy bármelyik cég is zsarolóknak kifizetne. Bár a szivárogtatás eléggé gyanús, hogy az igazi Wolverine-ből történt, erre csak akkor vennénk mérget, ha a gyártó és a kiadó is visszaigazolná: valóban a PlayStation 5-re készülő címről van szó. A Cyber Daily megkérdezte őket, várnak a válaszra. Addig Te se vedd száz százalékig biztosnak, hogy hitelesek, de a hackerek ezekről állítják, hogy a Wolverine-ből sikerült ellopni:

Az Insomniac Wolverine-játékát 2021 szeptemberében jelentették be, ahogy a nemrég megjelent Spider-Man 2-t is. Akkor azt állították, hogy az előbbi nagyon korai fejlesztési szakaszban van. Bár a játék ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a stúdió Pókember-játékai, a Wolverine-t önálló címként jellemezték, amit a Miles Morales két kreatív vezetője, Brian Horton és Cameron Christian rendez. Korábban az is felmerült, hogy a Sony 2024 őszi, vagy 2025-ös megjelenési dátumot céloz meg vele.

Az állítólagos in-game fotók egyelőre elég kezdetleges állapotot mutatnak, így, ha igaziak, akkor is csak a tervezési, art work szakaszban férhettek hozzájuk, magyarán a végleges játék biztosan nem így fog kinézni. Kezeld tehát fenntartásokkal ezeket a tartalmakat! Ha bármi friss információ kiderül, és például az érintett cégek is kiadnak egy közleményt a támadásról, mindenképpen szólni fogunk!

Nem egyedül az Insomniac járt rosszul az utóbbi időben:

Gábor János

Korábbi cikkek

Itt ez az ultrarealisztikus horrorjáték, aminek a demóján is összefosod magad

Bódi Dániel 2023.08.03. - "Figyelem! Ez a játék nagyfokú pszichológiai terrorral és ijesztgetéssel jár, szívbetegeknek…

29 perc telt el azóta...

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

19 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

19 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

20 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

21 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

22 óra telt el azóta...