Film/TV

Minden országban ugyanolyan Netflix – megszűnhet az eltérő kínálat

2023.12.11. – Egyszer és mindenkorra megszűnhet az Európai Unióban az, hogy országonként más és más összetételű az egyes streaming szolgáltatók kínálata. Az EU szerint a versenyfeltételek kiegyenlítése és a mindenhol azonos felhasználói élmény miatt lenne áldásos, ha megszűnne a földrajzi blokkolás, vagyis: sosem fordulhatna elő többé, hogy nem láthatsz egy tartalmat csupán azért, mert Magyarországon élsz, hiszen a szolgáltatóknak ugyanabban az összetételben kellene hozzáférhetővé tenni a kínálatukat mindenhol, ahol jelen vannak.

Forrás: Netflix

A Torrent Freak szerint a streaming határok eltörléséről az Európai Parlament fogyasztóvédelmi bizottsága (IMCO) már le is adott egy jelentést. Ebben azt fejtegetik, hogy a mai szabályok szerint mentességet élveznek a földrajzi blokkolás alól az audiovizuális tartalmak, de ez így nem jó, mert beszűkíti az adott régiókban élők lehetőségeit. Ha a javaslatokból törvény lesz, akkor már 2025-ben eltűnhetnek az uniós országok közötti különbségek a streaming szolgáltatások tartalomkínálatában. Ez azt jelentené, hogy pontosan ugyanazokból a műsorokból választhatna a Netflixen, a Maxon, a Disney+-on, az Amazonon és társain egy német, egy francia, egy magyar stb. előfizető.

Nem lesz egyszerű menet, például a foci miatt

A HVG a Creativity Works! (CW) szakmai egyesületre hivatkozva azt írja, a szervezet nagyon nem boldog a geolokációs különbségek eltörlésének lehetőségétől. Arra hivatkoznak, hogy egy ilyen intézkedés következtében Európa kulturális ágazatai elveszítenék azt a pénzügyi modellt, amely lehetővé teszi az Európa kulturális sokszínűségét tükröző tartalom előállítását. A lap mellékesen megjegyzi: a CW koalíciónak tagja például a Premier League is, ami rögtön elkezdhette nyiszálni az ereit a gondolatra, hogy eljön a nap, amikor nem adhatja el országonként külön-külön a focimeccsek közvetítési jogait. A CW ettől függetlenül nem érvel rosszul: úgy vélik, a működő üzleti modell felborítása nagyon nagy szórakoztatóipari bevételkiesést eredményezne, ami az IMCO szándékaival ellentétes hatást is kiválthat a fogyasztóknál, például elszálló streaming előfizetési tarifák formájában.

A javaslat szerintük veszélybe sodorhatja az európai filmgyártást, a sportközvetítések elérhetőségét, és megdrágítaná a streaming előfizetéseket.

Egy biztos, nem lesz rövid vita. Az EP 2025-re már új szabályokat szeretne, amelyek várhatóan nem érintenék a nagykereskedelmi területi licenceket. Azt viszont mindenképpen, hogy minden uniós állampolgár pontosan ugyanolyan tartalomkínálathoz férjen hozzá. Nem véletlen ugyanakkor, hogy a piaci szereplők, például a streaming szolgáltatók most nem így járnak el. A közönség igényei alapján a jelenlegi formát tartják kifizetődőnek, és egy nagy változás tényleg felérhet egy érvágással. Meglátjuk, ki lesz az erősebb. A szándék mindenesetre az, hogy még többen férjenek hozzá, még több LEGÁLIS tartalomhoz – ami teljesen dicséretes törekvés.

Talán törölni se kellene ennyi műsort:

Gábor János

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

12 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

12 óra telt el azóta...