2023.12.04. – December hatodikán új Call of Duty korszak veszi kezdetét. Bár a Modern Warfare III már november elején debütált, a battle royale mód rajongóinak türelmesnek kellett lennie. Már kora ősszel kiderült, hogy a Warzone az újdonságokat csak valamikor december elején kaphatja meg. Már ekkor felmerült az előbb megnevezett időpont, ám hivatalos megerősítés nem igazán érkezett múlt hétig. A fejlesztők nem igazán fogták vissza magukat, szinte minden újdonságot lelepleztek. Legyen szó új mechanikákról, fegyverekről vagy épp a friss pályáról.
A fizetős mód rajongói már egy ideje próbálgathatják az új helyszínt a Zombies menüpont alatt. Sokan azonban ehhez nem férnek hozzá, hiszen a legolcsóbb Call of Duty verzióért is közel 30 ezer forintot kell kicsengetni. Jól tudja ezt a fejlesztői gárda is, nem véletlen, hogy a marketing anyagokban is sokszor „ismeretlen” terepként mutatják be Urzikstan területét. Ahogy azt sejteni lehetett, a december negyedikei héten sem fogták vissza magukat, hétfő este újabb ízelítőt adtak a Warzone új pályájáról.
Verdansk térképét nagy eséllyel nem lehet lekörözni, ám az kijelenthető, hogy pozitívabb fogadtatást kapott a pálya, mint Al Mazrah vagy épp Caldera. Rengeteg easter eggel találkozhatnak majd a játékosok, ám előre nem szeretnénk lelőni ezeket. Urzikstan nagyobb lesz, mint Caldera, ám 20%-kal kisebb mint Al Mazrah. A játékosok száma pedig kereken 100 lesz majd. Ebből leszűrhető, hogy bizony nem az aprócska pályák sorát erősíti a friss helyszín. Az első időszakban egyértelműen Urzikstan kerül a középpontba az eseményeket és a módokat illetően. Ashika és Vondel továbbra is a játékban marad, Al Mazrah-tól azonban könnyes búcsút kell vennünk. Ezen kívül Rebirth Island és Fortune’s Keep visszatérését is biztosra vehetjük 2024-ben. Sokan azonban a fájlokban megtalált jelek alapján Verdansk visszatérését sem vetik el.
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…
2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…