Tech/Tudomány

Olyan durván esik az AMD VGA ára, hogy házon belül csinál konkurenciát

2023.11.26. – Az elmúlt hetekben az Nvidia kártyákról szóltak a hírek. Nem véletlenül, hiszen a cég műhelyében három új videokártya is vár a startra, miközben az AMD látszólag pihen. Az RTX 4070, 4070 Ti és 4080 is SUPER variánsokat kaphat, méghozzá már januárban. A dolog érdekessége, hogy az iparági információk alapján az alap modellek árcéduláját kapják meg, miközben minden esetben erősödnek is. A korábbi RTX 4070 Ti és 4080 modellek teljesen eltűnhetnek, míg az RTX 4070 és 4070 Super egyszerre képviselteti magát majd a piacon. Értelemszerűen a régi RTX 4070 immáron nyomott áron teszi majd ezt.

Sokan decemberi, januári időszakban építenek gépet. Legyen szó év végi bónuszokról, karácsonyi pénzekről, igazán izgalmas heteknek nézünk elébe. Vannak olyanok, akik nem tudnak vagy nem akarnak várni februárig, így a jelenlegi AMD és Nvidia felhozatalból kell meríteniük. Az Intel kártyák is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ám a statisztikákban még a pár %-ot sem érik el. Legtöbben bizonytalanok az egységekkel kapcsolatban, melyek szoftveres oldala hónapról hónapra javul. A Videocardz csapata érdekes változást szúrt ki ismét az európai árakkal kapcsolatban, az egyik AMD kártya kifejezetten ütős vétel lehet.

Házon belül is kavarodást okozhat az RX 7900 GRE

AMD videokártya

Az AMD RX 7900 GRE a RX 7900 kicsit megnyirbált változata, mely papíron csak a távol-keleti régióba érkezett volna meg, ott is csak épített gépekbe. Időközben azonban meggondolta magát a cég, így akár még hazánkban is hozzáférhető. Eddig nem volt annyira jó választás az árcédula miatt. November elejére több mint 200 eurót, azaz közel 80 ezer forintot zuhant az alap ára, mely igazán jó vétellé varázsolta. Ezt pedig tovább folytatta a hónap második felében. Hamarosan a 600 eurós árcédula alá is beeshet, mely igazán vonzó tétellé teszi. Lassan csak 10%-kal kerül többe, mint az RX 7800 XT, miközben 33%-kal több maggal rendelkezik. Valós körülmények között ez akár 15-30% FPS-t is hozhat a konyhára, főleg, ha egy kicsit tuningolunk is rajta.

Hiába csökkent az RX 7800 XT ára is az elmúlt időszakban egyre kevesebb a különbség a két kártya között. November elején ez még 15% felett volt, lassan pedig a fentebb említett 10% ALÁ érünk. Nagy eséllyel további árkorrekció léphet életbe, melynek köszönhetően az RX 7800 XT is még olcsóbb lehet, hiszen lassan nem éri meg megvenni jelenlegi árán azt a kártyát. Az ünnepi időszakban tehát mindenképp érdemes lehet az AMD kártyák közül is szemezgetni, sok esetben több FPS-t kaphatunk azonos összegért az Nvidia megoldásaihoz képest. Ha meg tudunk barátkozni az eltérő szoftveres oldallal és gyengébb ray tracinggel, akkor nem is érdemes nagyon más kártyát keresni.

forrás: Videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

12 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

12 óra telt el azóta...