Életmód

Ha mostanában PC-t építenél, ne hagyd ki az eMAG Black Friday-t

2023.11.14. – Megéri kicsit várni annak, aki mostanában szeretne gamer PC-t építeni, monitort, konzolt, tévét vagy laptopot venni. Az eMAG Black Friday ugyanis egy picit a hivatalos dátum előtt, november 17-én lesz, hogy mindenki belátható időn belül megkapja a rendelését. Igen, az eMAG-nál a BF ezúttal tényleg egy napos lesz, de nagyon durva ajánlatokkal.

Több mint 700 ezer termék lesz elérhető az évben a legalacsonyabb áron.

Ami azt illeti, igen nagy akcióval készült az eMAG, hiszen idén összesen mintegy négymilliárd forint értékű kedvezménnyel várják az online vásárlókat. Az idei fekete pénteki rendeléseket már a Dunaharasztiban létesült új óriásbázisról szolgálja majd ki, ahol a magas fokon automatizált rendszerek hatékonyabb kiszolgálást tesznek lehetővé.

Egy nemrég készült felmérés alapján kiderült, hogy az eMAG-nál leginkább ruhákat keresnek az emberek, de második helyen állnak az elektronikai termékek. November 17-én az eMAG több mint egymillió akciós ajánlattal vár téged, amikor 200 ezer darab ruhát és divatkiegészítőt, hasonló mennyiségű játékot, baba-mama terméket, lakásfelszerelést és kerti kiegészítőt kínálnak majd árengedménnyel. Tíz termékből hét az év legalacsonyabb árán lesz elérhető.

A Black Friday rendeléseket december 1-ig mindenki megkapja.

„Több mint 1 millió termékkel készülünk, 70 százalékban a legjobb idei árakkal, szóval mindenki be tudja majd szerezni, amit szeretne” – mondta lapunknak Lovas Tamás, az eMAG Magyarország marketingigazgatója

Amit eddig tudni lehet, hogy 20 ezer darab akciós televízió lesz, IT-kiegészítőból és laptopból 30 ezret, okostelefonból és egyéb kütyüből 100 ezer darabot áraz le ezen a napon az eMAG. Az energiatakarékosságból új háztartási nagygépre vágyók 50 ezer fekete pénteki árú hűtőszekrény és mosógép közül válogathatnak majd, míg háztartási kisgépből 100 ezer darab lesz akciós.

Gyorsan megkapjuk

A 2023-as Black Friday kapcsán jelentős előrelépés az eMAG számára, hogy a vállalat több hónapos próbaüzemet követően felavatta új, korszerű, 117 ezer négyzetméteres logisztikai központját Dunaharasztiban. Ennek belsejében algoritmusvezérelt futószalag, automata szortírozógép, és a csomagok elhelyezkedését vizsgáló szenzorok ezrei teszik a korábbinál jóval hatékonyabbá a rendelések kiszolgálását. Az élesben az idei Black Fridayen debütáló rendszert az eMAG november 13-i exkluzív sajtóbejárásán mutatta be nekünk a cég.

A Black Friday rendelések kiszállítását idén december 1-ig vállalja a társaság, idén pedig a jelenleg hétszáz helyszínen működő easybox csomagautomatában való átvétel lesz a legkedvezőbb kiszállítási mód. Az eMAG-on persze megtalálod a legjobb PC-kiegészítőket és alkatrészeket is, legyen az videokártya vagy processzor.

Érdekes tények az eMAG dunaharaszti raktárbázisáról:

  • Jelenleg 30 ezer nagyméretű terméket és 735 ezer darab normál méretű terméket tárolnak a belsejében, amelyek készen állnak arra, hogy kiszállítsák őket a Black Friday-es megrendelőknek
  • Az új logisztikai bázisban mintegy duplaannyi terméket tud raktározni az eMAG az előző raktáraihoz képest.
  • A bevételezés, kiadás kapacitása pedig ugyancsak 100 százalékkal nagyobb az eMAG korábbi magyarországi logisztikai kapacitásainál
  • Komoly feladat felügyelni a közel 800 ezer termék meglétét, csak a raktár fő cellájában 1200 biztonsági kamera működik, a jelenleg használatban lévő raktárrészekben pedig további 150 kamerát szereltek fel.
  • Az összesen 4,5 ezer négyzetméteres alapterületű futószalag behálózza be a raktárbázist. Ez előzetesen beprogramozott logika szerint működik, a rendszer már a bevételezés pillanatában tudja, hogy egy adott terméktípus későbbi leghatékonyabb kiszedéséhez melyik szint melyik sorában érdemes elhelyezni az adott terméket.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

11 perc telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

11 perc telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

1 óra telt el azóta...

Ingyen kipróbálhatod 2024 legígéretesebb magyar fejlesztésű játékát

Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…

1 óra telt el azóta...

Brad Pittel készül Quentin Tarantino utolsó filmje – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…

3 óra telt el azóta...

Nem működnek a dolgok Windows 10-en? Nem nálad van a hiba

2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…

4 óra telt el azóta...