2023.11.13. – A camo-k olyan speciális skinek, textúrák a Call of Duty játékokban, melyek megszerzéséhez küldetéseket, feladatokat kell végrehajtaniuk a játékosoknak. Ezek rengeteg időt emészthetnek fel bizonyos esetekben, nem véletlenül szeretik mutogatni a játékosok a megszerzett camo-kat. A Modern Warfare II arany színű camo-jához például minden egyes alap camo-t fel kellett oldania a játékosnak, hogy megkapja az ehhez szükséges feladatot. A Platinum pedig már még nehezebb feltételeket szabott. Ezen a Modern Warfare III sem változtatott, továbbra is érdemes lehet kifarmolni ezeket az exkluzív textúrákat.
Az új Call of Duty címek megjelenésekor szabályos verseny indul be, hogy ki tud minél kevesebb idő alatt minél több ilyen textúrát feloldani. Sokan már annak is örülnek, ha egy-egy fegyverre sikerül megszerezni. Vannak azonban olyanok is, akik nem állnak le ennyivel. Ahogy tavaly, úgy Reidboy24 idén is megpróbálkozott azzal, hogy feloldja az összes elérhető textúrát. A csúcsok csúcsán az Interstellar nevet viselő mastery camo várta, ez koronázta meg a több napnyi küzdelmet.
Vasárnap estére végzett a művelettel. Ha hihetünk a Twitch stream számlálójának, akkor 76 óra alatt sikerült kiviteleznie a nehéz és monoton feladatot. Ezzel bizony valóban ő lett a világ első játékosa, aki feloldotta az összes Camo-t, beleértve a fentebb megemlített és a képen is látható Interstellar textúrát. A Twitter üzenetben azt is kiemelték, hogy zuhanyozni sem ment el a 76 óra alatt, így az utolsó meccs után egy alapos zuhany és 15 órányi alvás várta. Természetesen sokan követték az eseményeket a stream közben is, együtt drukkolva a tartalomgyártó sikeréért. Talán néhány napig most hozzá sem nyúl a Modern Warfare III-hoz, ám ezt már senki sem veheti el tőle.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…