2023.11.10. – Még 2020-ban rántotta le a leplet az Epic az Unreal Engine ötödik verziójának érkezéséről. Már akkor lehetett érezni, hogy komoly dolgokra lesz képes az új motor, ám a megjelenésig még sokat kellett várni. Egészen pontosan 2022 áprilisáig. Amire viszont kevesen számítottak, hogy teljesen ingyenes lett az Unreal Engine 5, így ha bárkinek bírja otthon a vasa, azonnal fejest is ugorhat a fejlesztgetésbe. Egy videojátékot felrántani nulláról őrületesen sok munka, viszont a kitartó, kreatív emberek munkája mindig kifizetődik.
A programot azoknak is tudom ajánlani, akik még soha sem foglalkoztak ilyesmivel, hiszen temérdek tanulási lehetőség bújik meg az UE5-ben. Az első munkák biztosan tragikusak lesznek, de idővel bárki rá tud érezni az ízére, hiszen minden csak a kitartáson múlik.
Valószínűleg így kezdte az a fejlesztő is, aki nemrégiben úgy döntött, hogy egyik nagy kedvencét, a Return to Castle Wolfensteint turbózza egy kicsit fel. A játékot eredetileg az Activision adta ki még 2001-ben, PC-re, PS2-re, Xboxra és Linuxra. S míg maga a játék ikonikus FPS-nek számít, azért ma már közel sem tudja megállni a helyét. Így hát indokolt volt egy komoly ráncfelvarrás!
Christopher Sewell, az új verzió készítője már tapasztalt Unreal-fejlesztő. Korábban dolgozott már a Bombshellen, vagy például a Rad Rodgersen is. Ez a rutin egyébként meglátszik a munkán.
Jelenleg „csak” a játék első pályája érhető el, ellenfelek nélkül. Vagyis a jelenlegi build egy olyan demo, ami teljesen bejárhatóvá teszi az első pályát. Cserébe a lehető legrészletesebb módon lett kialakítva, így tényleg olyan, mintha mi magunk vesznénk el a kastély mélyében.
További pozitívuma a rajongói projektnek, hogy egyébként teljesen ingyenes. Gyakorlatilag bárki kipróbálhatja és bebarangolhatja a Return to Castle Wolfenstein első pályáját. Pont úgy, mint 22 évvel ezelőtt tehettük.
Hihetetlen, hogy milyen minőségre képes az Unreal Engine 5, s még mindig csak a motor ciklusának első felében járunk. Ez pedig azt jelenti, szinte biztos, hogy ennél még több minden lakozik a programban!
Gábor János 2024.02.01. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…
Gábor János 2024.02.01. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…