Tech/Tudomány

Kiderült, mennyit költenek a magyarok telefonra, vagy éppen laptopra

2023.11.07. – Az Euronics tapasztalatai szerint az év első 10 hónapjában csökkent a magyarok vásárlási vágya a korábbi évekhez képest. Ami viszont érdekes, hogy termékkategóriák által generált árbevétel zuhanás ide, vagy oda, a kosárérték növekedett. Ez azt jelenti, hogy a magyarok átlagosan kevesebbet vásárolnak, viszont ha vásárlásra szánják el magukat, nagyobb és értékesebb dolgokat vásárolnak, mint korábban. Az Euronics statisztikái szerint a háztartási nagygépek, a tévék és a telefonok kategóriájában szignifikánsan nőtt az előbb említett kosárérték. Olyannyira, hogy utóbbi esetében a kétszeresére ugrott.

A telefon és mobilkiegészítő kategóriában az átlagos országos kosárérték – az egy évvel korábbi 46 ezer forint után – immár meghaladja az 56 ezer forintot, ami alól a leglátványosabb kivételt az északnyugat-magyarországi régió jelenti, a maga 60 ezer forinton felüli átlagával. – írja a HVG. Ebben a kategóriában egyébként még mindig a legnépszerűbbnek az okostelefonok számítanak.

Forrás: Tecno

Szintén érdekes adat, hogy a vásárlók átlagosan 100 ezer forintot költöttek online vásárlás során okostelefonra. Míg azok, akik helyben válogattak egy üzletben, inkább olcsóbb modellek mellett döntöttek. Viszont nagy meglepetésre a nyomógombos és az otthoni vezetékes készülékekre is van még kereslet.

Többet költenek átlagosan a budapesti vásárlók televízióra. Míg a fővárosban átlagosan 139 ezer forintot adnak ki a vásárlók egy-egy készülékre, addig például Dél-Magyarországon ez az átlag csupán csak 111 ezer forint. Ez az egyetlen olyan termékkategória, aminél ekkora mértékű területi különbség mérhető.

Ha az IT-kategóriát nézzük, akkor ott egyértelműen a laptopok számítanak a magyarok slágercikkének. Ezek kompakt, hordozható masinák, vagyis a lehető legtöbb élethelyzetben hasznosnak bizonyulhatnak. Ebből a szempontból mindez nem meglepő. Az viszont érdekes, hogy itt is óriási különbség mérhető online és offline vásárlói szokás között. Míg online átlagosan 250 ezer forint értékben vásároltak a magyarok laptopot, addig offline ez az átlag nem tudta elérni a 200 ezer forintot sem. Nehéz megmondani, hogy ennek pontosan mi az oka, de valószínűleg erre a kérdésre fogja keresni a választ az Euronics az elkövetkező napokban.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

9 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

11 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

11 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

11 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

11 óra telt el azóta...