2023.11.02. – A Microsoft igencsak beharangozta a „KB5031455” elnevezésű Windows frissítését. A redmondi óriásvállalat komoly felhasználói élmény javításokat ígért, ám ahogy az lenni szokott, útközben porszem került a gépezetbe.
Nincsen például szerencséje a .rar fájlokkal mostanában a Windows felhasználóknak. Pár napja írtunk arról, hogy a WinRAR-on keresztül hackerek akár komoly mennyiségű kriptopénzt lophattak személyes számlákról a programnak köszönhetően. Egy programfrissítés szerencsére azóta már orvosolta a legismertebb ilyen jellegű problémákat. Sőt, az új KB5031455 pont, hogy még javíthatott is volna mindezen, hiszen a Microsoft natív .rar kompatibilitást ígért.
Ezt egyébként meg is kapták azok, akik frissítettek az új Windows 11 rendszerre, innentől kezdve nem kell külsős program, hogy dolgozni tudjunk a .rar, .7z, .tar, .tar.gz, .tar.bz2, .tar.zst, .tar.xz, .tgz, .tbz2, .tzst, és .txz. fájlokkal. Legalábbis papíron. Mivel ezek olyan libarchive fájlok, amiket sok esetben jelszóval is védenek, így mégis kell majd egy külsős program, mint a WinRAR egy ideig. Ezekkel ugyanis még a natív támogatás nem tud mit kezdeni…
Másik gyönyörűség az új Windows 11 frissítés kapcsán, hogy gyakorlatilag többeknél rontja az operációs rendszer teljesítményét. Európán például kívül megérkezett a Copilot nevű mesterséges intelligencián alapuló asszisztens is. Ez jelentősen kibővített Paint rajzprogramot telepít, a Képmetszőt új funkciókkal vértezi fel, a Fájlkezelőt pedig lényegében teljes egészében lecseréli.
A jól csengő újításokig azonban komoly küzdelem eljutni, egy halom felhasználó jelezte, hogy már a telepítési folyamat sem megy végbe. Ami kellemetlen, mert vannak olyan esetek, amikor ennek köszönhetően a korábbi állapotába sem tud visszaállni a rendszer. Épp ezért ajánlatos egy biztonsági mentést és egy rendszervisszaállítási pontot létrehozni a telepítés előtt.
A Copilot használata közben ráadásul olyasmi is előfordulhat még, hogy azoknak, akik két monitort használnak, saját életre kelnek az ikonjaik. Ha a Copilotot Windowsban próbáljuk használni, előfordulhat, hogy az asztali ikonok váratlanul elkezdenek utazni a két monitorkép között. Ez inkább vicces és kényelmetlen hiba, mintsem egy olyan, ami miatt megérni vasvillával Redmondba vonulni.
Ettől függetlenül van még min javítani a Microsoftnak, amit a cég el is ismert, a legtöbb fent említett hiba orvosolásán már dolgoznak.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…