2023.10.21. – A Nintendo nem tervezi a jelenleg forgalomban lévő konzol nyugdíjazását, holott már hét éve a piacon van. Egy friss nyilatkozatból kiderült, hogy a gyártó meddig tervezi szoftveresen támogatni a készüléket. Így talán az sem kérdéses tovább, hogy mikor jön a Switch 2.
A konzolt nem véletlenül tartja nagy becsben a Nintendo. Úgy tudni, eddig több mint egymilliárdos példányszámban adtak el rá játékokat. Maga a konzol (három típusa: a Switch, a Lite és az OLED) pedig közelít a 130 millió darabos összértékesítési küszöbhöz, ami közel 72 milliárd dolláros bevételt hozott. Szép, sőt, annál is szebb, amit reméltek tőle, és ami jó, azon nem kell változtatni – vagy legalábbis nem sokat.
Előbb-utóbb viszont mozdulni kell valamerre, és ha az irány nem is világos, az végre kiderült, hogy a Nintendo meddig óhajtja életben tartani az első generációt. A TweakTown a Nikkei hírei között kiszúrta: a vállalat elnöke, Shuntaro Furukawa 2025 márciusára teszi a konzol életciklusának végét. Ez egyet jelent azzal, hogy a 2024 áprilisában kezdődő 2025-ös üzleti évben még mindenképpen a jelenlegi típusokat fogják támogatni.
„A 2025 márciusáig tartó pénzügyi évben még mindig készíteni fogunk szoftvert a Switch számára.
Reméljük, hogy fenntartjuk a lendületet [és] azon fogunk dolgozni, hogy bővítsük a Switch-üzletágat” – nyilatkozta Furukawa. „Ami pedig a hardvereket illeti: nemcsak az új kereslethez igazodva szeretnénk maximalizálni termelést, hanem a második egységek és cserélhető alkatrészek iránti igényhez is.” Konyhanyelven ez annyit tesz, hogy a következő másfél évben még biztosan lesz tartozék és eszközutánpótlás is. Innentől végképp’ nem lennénk meglepve, ha a jövő évnek legkésőbb a második felében elkezdenék bevezetni a Switch 2-t.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…