Tech/Tudomány

Ezért nem érdemes előre összeállított PC-t venni – Sok hátránnyal jár

Sajnos a technológia fejlődésével elkerülhetetlen, hogy pár évente ne kelljen hozzányúlni a PC-hez. Sok esetben elég lehet egy-egy komponens lécserélése, ám az is előfordulhat, hogy bizony az egész masinától el kell búcsúzni. Ilyenkor felmerülhet bárkiben, hogy egyszerűbb lenne előre összeállított számítógépet venni, főleg, ha hosszú ideje nem is követi az aktuális hardver felhozatalt. Nem ördögtől való dolog ez, ám több ok is a saját építés mellett szólhat. Ezek egy részét össze is gyűjtjük a PCWorld segítségével. Az előre összeállított PC nem egyenlő az általunk összeválogatott, de egy adott bolt munkatársai segítségével megépített számítógéppel. Az utóbbinál teljes a szabadság, míg az előbbinél komoly limitációkba ütközhetünk. Nézzük is az okokat, amelyek a saját építés felé billenthetik a mérleg nyelvét.

Drágább az előre összeállított PC

Előfordulhatnak egyedi akciók, ám az esetek 90%-ban egy-egy összeállított PC drágább árcédulával rendelkezik, mint ha mi magunk pakoltuk volna egymás mellé az alkatrészeket. Ha egyesével vadásszuk le az alkatrészeket, akkor nem csak egy adott bolt árlistáját kell követnünk, hanem több oldalról is válogathatunk. Közepes és high-end PC-k esetében ez akár súlyos, tízezrekben mérhető spórolást is magában foglalhat, akkor is, ha külön-külön kell fizetni a szállítási díjakat az egyes komponensekre.

Nem túl kiegyensúlyoztak

Tipikus „hibajelenség” az előre összeállított számítógépeknél, hogy az alkatrészek nincsenek egyensúlyban. Könnyen előfordulhat, hogy felső kategóriás processzor mellé egy alsóbb kategóriás alaplap kerül, éppen csak elégséges memóriával és táppal. Ennek az egyik oka, hogy a kereskedők gyakran a raktárban pihenő komponensekkel foglalkoznak csak, mely limitálja az így elkészülő gépet. Szintén megszokott, hogy az aktuális generációnál régebbi hardvereket szerelnek ezekbe a gépekbe, hiszen így könnyebben megszabadulnak a raktárban ragadt processzoroktól, alaplapoktól.

Gagyi alkatrészekkel jön a PC?

Nem túl díszes, OEM alaplap

Főleg olcsóbb összeállításoknál figyelhető meg, hogy néhány komponens „OEM” vagy meg sem nevezett. Az OEM (Original Equipment Manufacturer) kifejezés arra a szituációra utal, amikor egy vállalat az eredeti gyártótól megvesz valamilyen terméket, majd mint sajátját adja tovább, gyakran valamilyen nagyobb termék részeként. Könnyen előfordulhat, hogy a PC-ben található tápnak, alaplapnak vagy épp memóriának a konkrét modellszámát sem lehet ismerni a vásárlás előtt, ahelyett, hogy márkás alkatrész kerülne a gépbe. Sok esetben ez limitált BIOS-al, gyenge memóriákkal és táppal járhat, mely rengeteg problémát szülhet a későbbiekben. Legtöbbször szerencsére nem járnak ezek tényleges teljesítményromlással, ám érdemes lehet a legrosszabbra felkészülni. 

Kevesebb szabadság

Ha teljesen nulláról építed fel a gépet, akkor nem csak a komponensek listájáról dönthetsz. Kiválaszthatod a megfelelő házat, az ahhoz színben és kialakításban passzoló hardvereket, hűtést. Dönthetsz arról, hogy mennyi és milyen ventilátor kerüljön a gépbe, ahogy a ház méretezésénél sem kell másokra hagyatkozni. Jól látható tehát, hogy nem csak a teljesítmény terén kapunk szabad kezet, hanem a gép vizuális megjelenésénél is, mely sokak számára szintén fontos tényező lehet. Az előre összeállított PC-knél bizony még a házon is szeretnek spórolni, szintén tipikus jelenség, hogy akár méregdrága gépeket is 10 ezres, katlanként viselkedő házakba pakolnak.

Jó móka a gépszerelés

Az első PC összerakása nehézkes és bonyolult lehet, ám az vitathatatlan, hogy maga a gépépítési folyamat rengeteg izgalmat és élményt tartogat. Nincs is jobb érzés annál, amikor a 2-3-4 óra alatt összerakott PC ventilátorai először felpörögnek és felvillan a boot logó.  Természetesen azok számára, akik együtt tudnak élni a fentebb felsorolt hátrányokkal vagy épp nincs idejük, kedvük gépet összeállítani továbbra is valós opció lehet az előre összerakott PC. Ám nem árt tisztában lenni, hogy miről is maradnak le, ha a másik utat választották volna. Kiváló arany középút lehet az, ha magunk válasszuk ki egy bolt felületén az alkatrészeket, ám az adott weboldal munkatársaival szereltetjük össze. Ebben az esetben teljes szabadságot kapunk, ám pár ezer forintért több órát és idegeskedést is megspórolhatunk magunknak.

Borító: YT 

Arpi

Korábbi cikkek

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

12 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

43 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

1 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

1 óra telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...