2023.10.12. – Igen, igen, a Netflix nem hazudott akkor, amikor egy rakás élőszereplős sorozatot jelentett be az elmúlt években, melyek japán animék alapján készülnek. Ami azt illeti, a Netflix sikeres is ebben, jó példa erre a Full Metal Alchemist vagy a Rurouni Kenshin filmes adaptáció. Nemrég hatalmas sikert aratott a One Piece live-action is, és a háttérben készül persze a Yu Yu Hakusho sorozat.
A Magyarországon is nagy sikerrel futott anime-sorozatról egyébként régóta tudjuk, hogy készül, sőt már a főszereplőt is leleplezték tavaly. Arról azonban eddig nem lehetett hallani, hogy mikor jelenik meg. Mostanáig.
Mivel az anime nemrég ünnepelte 30. évfordulóját, a rajongók biztosan örülnek az új, élőszereplős változatnak, amiben Yusuke Urameshi elkezdi útját szellemdetektívként. A Netflix sajnos csak egy nagyon rövid teasert dobott ki a sorozat kapcsán, de az kiderült, hogy
december 14-én lesz a Yu Yu Hakusho világpremier, természetesen a Netflixen.
A Netflix a Shueisha, a TOHO és a ROBOT együttműködésében készíti a Yu Yu Hakusho élőszereplős sorozatot, aminek rendezője Sho Tsukikawa. Konkrét szerepekből csak párat lehet tudni, például azt, hogy Yusuke Urameshi Takumi Kitamura lesz, Shuhei Uesugi mint Kazama Kuwabara, Jun Shison mint Kurama és Kanata Hongo mint Hiei tűnnek fel.
„A manga Yusuke Urameshi, egy középiskolás diák történetét követi, aki azzal tölti a napjait, hogy verekedésekbe keveredik. Egy balesetben meghal, miközben megpróbál megvédeni egy kisgyereket. Miközben szellemként saját holttestét kémleli, egy Botan nevű lány, a szellemvilág egyik alakja közli vele a megdöbbentő igazságot. Senki sem számított arra, hogy egy olyan ember, mint Yusuke egy jótettel hal meg. Így sem a mennyben, sem a pokolban nincs helye. Yusuke esélyt kap az újjászületésre, de alvilági nyomozó kell legyen belőle. Olyan kalandba keveredik, amiben az emberek, démonok és szellemek világa keveredik” – írja róla a Netflix.
Alig várjuk! Nosztalgiaképp pedig jöjjön az intro:
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…