2023.10.12. – Az év nem indult jól a Rick and Morty fanoknak. A sorozat egyik ősatyját és legfőbb hangját menesztette az Adult Swim, ugyanis volt barátnője családon belüli erőszakkal vádolta meg. Mivel ez a jogi herce-hurca nem tett volna jót a sorozat megítélésének, Justin Roilandet kitették. Függetlenül attól, hogy a vádaskodás igaznak, vagy hamisnak bizonyult…
Sokan azt hitték, hogy ez a Rick and Morty végét is jelentheti, hiszen Roiland volt a projekt egyik mozgatórugója. Végül Dan Harmon kezébe került a staféta, s az Adult Swim is megnyugtatott mindenkit, egyáltalán nem tervezik elkaszálni a szériát.
Olyannyira nem, hogy október 15-én érkezik a legújabb, szám szerint 7. évad. Ennek kapcsán mikrofonvégre kapta Harmont a The Hollywood Reporter, a beszélgetésből pedig kiderült, hogy akár egy Rick and Morty filmre is számíthatnak a rajongók a jövőben.
Legalábbis ennek a gondolatával játszott el Zack Snyder, aki Harmont behívta a Warner Bros.-höz, hogy megvitassák egy Rick and Morty film lehetőségét. Ugyan még semmi konkrétról nem volt szó, Harmon úgy érezte, talán ez a legmegfelelőbb idő arra, hogy elkezdjenek tervezni valami érdekeset.
A sorozat hatalmas sikernek örvend. Már most kész van két további évad tervezete, az Adult Swim pedig mindenben támogatja a készítőket. Harmon filmes víziója pedig tökéletesen illeszkedik ebbe a rendszerbe, ő ugyanis nem szeretné, ha a mozis verzió kitűnne a többi rész közül.
A The Hollywood Reporternek arról beszélt, hogy ha elkészül a Rick and Morty film, az egy plusz anyagi ráfordítással készült extra nagy kaland lesz, semmi több. Nem szeretné megpiszkálni a kánont, vagy újraírni a sztorit. Csak egy olyan kalandot mutatna be, ami talán grandiózusabb az eddigieknél. Példának okáért felhozta az Indiana Jones filmeket. Ott sem változtat a második, vagy harmadik rész az elsőn. Szimplán csak egy újabb, talán nagyszabásúbb Indy kalandot mesélnek el, ennyi.
Ha tehát a Warner Bros. és Dan Harmon úgy döntenek, hogy belevágnak a projektbe, nem kell attól tartani, hogy mindent meg fog változtatni a film. Hű marad a sorozathoz, s mindezt úgy fogja tenni, hogy közben elkápráztatja a rajongókat.
És hogy hol, s mikor lesz vége a sorozatnak? Ezt még Harmon sem tudta megmondani, de eljátszott a gondolattal, hogy talán Morty 15. születésnapja lesz majd az a pont, ami eldönti a széria sorsát.
0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…
2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…
2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…
2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…