Gaming

Tolvaj kergetés helyett Pokémon GO-ztak a rendőrök, nem lett jó vége

2023.10.11. – Sosem fogom elfelejteni, hogy mekkora őrület volt a Pokémon GO, amikor megjelent. Igazából nehéz is lenne, hiszen egy szempillantás alatt az egész világ a rabjává vált. A Niantic fejlesztése óriási siker volt, még annak ellenére is, hogy igazából nem volt teljes értékű Pokémon játék a GO. Hiszen a begyűjtött lényeinket ugyan edzhettük, ám össze nem ereszthettük másokkal, ezt a lehetőséget csak hosszú hónapok után kapták meg a játékosok. S még így is meg akartak őrülni érte az emberek, sajnálatos módon annyira, hogy bizony komoly balesetek is történtek a játék miatt. Voltak, akik annyira belefeledkeztek a játékba, hogy az életüket vesztették, emiatt pedig a Nianticnak is nagyobb felelősséget kellett vállalni. Ma már egy halom üzenet jön velünk szembe játék közben azzal kapcsolatban, hogy figyeljünk a környezetünkre, miközben a programot használjuk, vagy hogy vezetés közben ne akarjunk Pokémonokra vadászni.

kép forrása: twitter/pokemongo

Az ember azt hinné, hogy a koronavírus rendesen betett a címnek, elvégre nem volt hova rohangálni a lényeinkért. A fejlesztők viszont jól ismerték fel a lehetőséget, alakítottak a programon és az egyik legjátszottabb videojátéka volt a pandémiás időszakban a világnak.

Lehet, hogy ma már nem akkora sláger, mint a megjelenésekor, vagy a Covid-helyzet során volt, ám még így is több százezren, sőt millióan vadásznak Pokémonokra nap mint nap.

Togetic mindenek felett

A 404 Media megszerzett egy felvételt 2017-ből, amiben két amerikai rendőr a főszereplő. Mint kiderült, a Pokémon GO iránti elköteleződésük nagyobb volt, mint a „szolgálunk és védünk” életérzésük. Ez egy nyugis napon még csak-csak elmegy, viszont miközben Pokémonokra vadásztak, bizony komoly szabálykihágásokat követtek el.

Az csak a jéghegy csúcsa volt, hogy egyirányú utcákba hajtottak be, annak érdekében, hogy eljussanak egy-egy hőn áhított lényhez. A biztosítékot az csapta le, amikor egy rabláshoz szólították őket, ám ők a fülük botját sem voltak hajlandók megmozdítani, ugyanis egy Togeticre vadásztak.

 

Maga a történet tehát nem friss, mégis most kerültek elő a hivatalos testkamerás felvételek. Ezekből jól látszik és hallatszik, hogy mennyire vették komolyan a munkájukat. A két rendőrt nem sokkal később felfüggesztették és kirúgták a rendőrségtől.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

12 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

12 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

12 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

14 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

15 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

16 óra telt el azóta...