Film/TV

21 éve indult Naruto fillerekkel teli kalandja – amit egy kvízzel ünneplünk

2002 októberének első napjain valami igazán jelentős dolog készülődött a Studio Pierrot animációs stúdióban: az utolsó simításokat végezték Mashashi Kishimoto 1999-ben indult nagy hatású mangájának anime-adaptációja első jó néhány részén, amelyek már csőre töltve várták az október 3-i bemutatót. Azóta eltelt 21 esztendő, a Naruto viszont semmit sem veszített a varázsából, máig milliók rajonganak a pimasz szőke srác kalandjaiért, amely során nem csak a saját, hanem a környezete, a barátai, de még az ellenségei életét is alaposan megváltoztatta.

A Naruto Magyarországon is roppant népszerűségnek örvend(ett), ami megannyi más animével ellentétben igen hamar utat talált magának a magyar tévécsatornákra – igaz, csak az esti órákban tűzték műsorra. Az első a Jetix volt, ami eléggé megkurtította az epizódokat, majd az Animaxnál kötöttek ki a jogok, ami már az eredeti hosszúsággal, teljes részekkel operált. Pár megtartott szinkronhangon túl közös volt bennük, hogy mindkét adó csak az első szériát dolgozta fel egészen Naruto és Jiraiya búcsújáig, így a legtöbben már csak az interneten – a fantasztikus rajongói közösségek magyar feliratozásában – folytathatták a roppant izgalmas történetet a Shippuuden 500. epizódjáig. (A Borutót inkább hagyjuk.)

A Naruto indulása azonban azért is volt különösen jelentős esemény, mert így a három legnagyobb és leghíresebb anime, a három titán: a One Piece, a Bleach és a Naruto is egy időben futhatott. Nem csoda, hogy sokan ezt az időszakot tartják az animék aranykorának, ami megannyi más remek alkotást is inspirált.

A tagadhatatlan erényei mellett viszont megannyi kritikai is érte a Narutót.

 

Legfőképp az epizódok felépítését, a töméntelen mennyiségű flashbacket, illetve a főbb történetek közötti időt kitöltő fillereket nehezményezték. Utóbbiak, bár akadnak köztük kifejezetten kiváló sztorik, de tagadhatatlanul nagy problémák: állítólag a Naruto minimum 40 százaléka töltelékrész, melyek nélkül is tökéletesen érthető és működőképes a fő szál.

Mentségére: a fillerekre azért volt szükség, mert az anime egy ponton beérte a mangát, ezért, hogy minden szinkronban maradjon, olyan fejezeteket-epizódokat is beleköltöttek, melyek az eredeti mangában nincsenek benne. Ettől függetlenül ráférne egy Dragon Ball Kai-féle remasterelés, ami a szintén kultikus Z-nek a fillerektől megszabadított, digitálisan feljavított és újrarajzolt verziója.

A Narutót lehet szeretni vagy utálni, de az anime- és popkultúrára gyakorolt hatása abszolút megkérdőjelezhetetlen.

Sokat tett például azért, hogy a világ megismerje a japán kultúrát, szokásokat és mitológiát, miközben mondanivalójával a barátságról, a kitartásról, a családról, és még nagyon sok másról máig remek példát állít gyereknek és felnőttnek egyaránt. Az eredeti Naruto 5 év, 9 évad és 220 epizód után 2007-ben ért véget.

Naruto 21. születésnapja alkalmából pedig most álljon itt egy kvíz, amiben a legelső széria eseményeit eleveníthetjük fel újra:

Loading…

 

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

10 másodperc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

4 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

34 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

1 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...