Gaming

Megjelenési dátumot kapott az új, teljesen ingyenes Warcraft-játék

2023.10.04. – Kilenc év után bővül új játékkal a Warcraft-család, utoljára ugyanis a Hearthstone volt az a cím, ami nem mint kiegészítő, vagy remaster csatlakozott a franchisehoz. Ennyi idő után az első önálló ötlet a Warcraft Rumble lesz, ami a Hearthstonehoz hasonlóan szintén játszható lesz a mobilkészülékeinken. Sőt, ennek a fő profilja az, hogy mobiljáték.

A tavaly májusban bejelentett játék akkor még Warcraft Archlight Rumble címen volt bemutatva, ám a fejlesztők úgy érezték ez kissé túlzás, így lecsíptek belőle egy kicsit. Véleményem szerint ez egy kiváló döntés volt, az új cím lényegre törőbb és még könnyebb is asszociálni a „nagytesóra”.

Egyébként ha már ott tartunk, hogy véleményt nyilvánítok, személy szerint rettenetesen vártam a megjelenést. Már az első videók alapján szórakoztatónak tűnt, ötvözte a Tower Defense játékok és a Clash Royale feelingjét. Csak mindezt a Warcraft univerzumban, ami mint tudjuk igazi aranybánya. Egy jól megtervezett játékmenet loop és pár jól csengő karakter évekig tudja cipelni a hátán a játékot, ezt láthatjuk a Hearthstone esetén is.

Fény az alagút végén

Az egyetlen szívfájdalmam az volt, hogy megjelenési időt nem biggyesztettek a bejelentés mellé tavaly, így azt hittem több évnyi sóvárgás vár rám. Ám most a Blizzard végre megtörte a csendet, pár hete elő lehet regisztrálni a játékra, most pedig kaptunk egy új fejlesztői vlogot.

 

A játék kapott egy masszív, több nehézségi szinttel megáldott kampányt is (70 küldetés), így azok is élvezhetik majd a játékot, akik nem szeretnének PvP-zni. A Warcraft Rumble-ben egyébként több, mint 65 „figurát” küldhetünk majd harcba. Ezek közül mindet személyre szabhatjuk majd az új Talent-rendszernek köszönhetően. A váltakozó pályák mind speciális játékviszonyokat fognak kínálni, vagyis nem lesz két ugyan olyan összecsapás. Az igazán hardcore játékosok pedig guildekbe verődhetnek, hogy még spécibb jutalmakat szerezzenek maguknak.

Ám a lényeget még nem is mondtam. A játék megjelenési dátumot is kapott! Már november elejétől nyüstölhetjük az új Warcraft-mókát, egészen pontosan 3-tól. Ez történetesen a BlizzCon nyitónapja is lesz.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

2 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

3 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

5 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

6 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

14 óra telt el azóta...