2023.10.02. – A PlayStation 5 nagyot lendített a Sony konzolpiaci megítélésén. Amikor megjelent, szinte hozzá se lehetett jutni a géphez, az emberek ölték egymást azért, hogy hozzá tudjanak jutni. Ezen persze maga a Covid se segített, ám ettől függetlenül igazi luxuscikknek számított. Azóta már az ára is megugrott, de legalább stabilizálódott a kínálat, egyre több háztartásba tud eljutni az újgenerációs konzol. És itt jön a képbe az, hogy mennyire furcsán működnek a konzolgenerációk. Még csak most jutottunk el arra a pontra, hogy bárki vehet magának a Sony új gépéből egyet, de már a ciklus felénél járunk lassan. Vannak olyan piaci pletykák, miszerint 2026-ban akár már jöhet is a PS6 és az új Xbox.
Na, de mi az, ami ennyire jól muzsikál a PlayStation 5 borítása alatt?
Specifikációk:
Ezek teszik a PlayStation 5-öt egy kivételes játékkonzollá. Ám ezeket a berendezéseket bizony üzemhőmérsékleten kell tudni tartani, ami az egyik legnehezebb feladat.
A PlayStation 5 megjelenése után sokan elkezdték maxra pörgetni a masinát, hogy lássák, mennyit is bír a vas. Voltak, akik jelezték, hogy ha szűk helyen tárolták a konzolt, az bizony túl tudott melegedni. S míg azt tudjuk, hogy ez nem a legideálisabb hely egy ilyen gépezetnek, azért kellemetlen, ha használat közben felforr.
A személyre szabott konzolok ma már nem számítanak kuriózumnak, még maga a Sony is elkezdte árusítani a hivatalos kozmetikai kiegészítőket. Az EK viszont most a PS5 konzol hűtőrendszerét dolgozta át és készített egy olyan vízhűtő-berendezést (EK-QuantumX Cooling Station Monoblock), ami halkítja a masinát töltés közben, na meg szignifikánsan jobban hűti, mint a gyári ventik.
Ez a monoblokk a Sony PlayStation 5 konzoljának minden területét hűti, beleértve az SSD-tárolót, az egyedi AMD APU-t és a 16 GB-os GDDR6 memóriát. Ezt a monoblokkot más folyadékhűtő alkatrészekkel együtt kell használni, hogy működjön. Ez többletköltséget jelent az EK CoolingStation monoblokk már amúgy is jelentős értékéhez. 450 euróért (175 ezer forint) ez nem egy olcsó kiegészítő.
A PlayStation 5 áramellátásához az EK egyedi PS5 folyadékhűtő készletével a felhasználóknak konzoljukat egy számítógép tápegységéhez kell csatlakoztatniuk. Ez egy egyedi csatlakozó, ami a PS5 2 tűs PC-csatlakozóját két 8 tűs PCIe csatlakozóvá alakítja.
Vagyis mondhatjuk, hogy egyáltalán nem egyszerű, na meg olcsó vízhűtést varázsolni a Sony masinánkba, azonban hosszútávon kifizetődő lehet. Elvégre ha konstans hűvösebb közegben dolgoznak a berendezések, hosszabb élettartamra lehet számítani.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…