2023.09.30. – A Netflix eddigi történetét két egészen jól elkülöníthető fejezetre lehet bontani: amikor a fő üzletmodell a fizikai kölcsönzés volt, illetve a streaming korszakát. Bár elsőre nagyon és alapjaiban eltérőnek tűnhet a két terjesztési forma, valójában sokkal több bennük a közös, mint gondolnánk.
Egyrészről a streaming is a sorozat és a filmkölcsönzés egyik formája, hiszen effektíve nem birtokoljuk a tartalmakat, csupán bizonyos ideig hozzáférhetünk egy nagyobbacska, folyton változó kínálathoz. Másrészről pedig mindkettő az internet fejlődésével terjedt el igazán, az elsődleges céljuk pedig a tartalomfogyasztás lehető legkönnyebbé és leggyorsabbá tétele.
Amikor a Netflix 1998-ban elindult, akkor még csak postai úton lehetett megrendelni a DVD-n érkező filmeket, ami a hagyományos tékákkal szemben egészen úttörőnek számított, hiszen nem kellett személyesen elmenni a néznivalóért. Eztán nagyon hamar elindult a Netflix weboldala is, ami hihetetlenül felgyorsította a folyamatokat, hiszen csak fel kellett menni, majd néhány perc alatt megrendelni a filmes DVD-t.
A következő revízió 2007-ben esett, amikor a DVD-kölcsönző szolgáltatás mellett útjára indították az online streaminget.
Persze, akkoriban az internet is sokkal lassabb volt, amivel azonosan a filmek és a sorozatok képminősége is gyatrább volt, mint a DVD-ké, így sokan továbbra is kitartottak a fizikai kölcsönzés mellett. De a technológia hihetetlenül gyorsan fejlődött, aminek hatására a Netflix streaming szolgáltatása is egyre népszerűbb lett, mígnem az egész világot meg nem hódította.
A Netflix 25 évig kitartott a modell mellett, de mára kénytelenek voltak belátni, hogy a DVD-k, és a fizikai hordozókon történő terjesztésnek leáldozott. A vállalat még áprilisban jelentette be, a mai napon pedig végleg megszüntették a kölcsönzést: két és fél évtized után szeptember 29-én kézbesítették az utolsó DVD-ket. Ezzel pedig véget ért a Netflix történetét és sikerét megalapozó éra.
De a Netflix nem felejtette ám el, hogy honnan is indult, és egy egészen érzelmes, nosztalgikus videóval búcsúzik – nem csak a magyarok számára ismeretlen netflixes kölcsönzéstől, hanem maguktól a DVD-s filmektől is.
2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Alig több mint három évvel ezelőtt megtört a hosszú ideje vastagon…
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…
Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…