League of Legends

LoL közösség: „A Dota 2 tehetné jobbá a League of Legendset”

2023.09.18. – A League of Legends, vagy ahogy azt manapság a köznyelvben használják „LoL”, a világ egyik legsikeresebb videojátéka. Ugyan az a helyzet a Riot Games MOBA-jával, mint a Fortnite Battle Royaleal, teljesen mindegy, hogy szeretjük-e, el kell ismerni, hatalmas hatással volt a piac alakulására. Nagyon kevés olyan játékról tudni, ami ennyi idő után is sikeres és érdekes tudott maradni. A LoL már 2019. óta elérhető, s nem úgy tűnik, hogy egyhamar le akarna állni. Az állandó tartalomfrissítések, na meg a dübörgő esport szakág még hosszú-hosszú élettartamot jósol a Riot játékának.

Viszont az a baj, hogy egy ilyen állandóan bővülő játékot nagyon nehéz karbantartani. És itt most karbantartás alatt nem feltétlenül a bugokra és egyéb játékhibákra gondolok. Lassan majd’ 170 játszható karakter található a LoL-ban, ami egy részről zseniális, más részről viszont kényelmetlen. A fejlesztőknek legalábbis biztosan, akiknek hónapról hónapra meg kell találniuk az aranyközéputat annak érdekében, hogy helyén legyen a játék egyensúlya. Ne legyenek kiugróan erős karakterek, de olyan bajnokkal sem kellene találkozni, ami olyan rosszul teljesít, hogy senki sem játssza.

Ezért a munkáért felelős az úgynevezett Balance Team, akik állandóan azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen jellegű problémák. Ám ennyi karakter esetében ez egy közel lehetetlen küldetés.

Itt jön képbe a Dota 2!

A League of Legends közösség abban egyetért, hogy bizony nem szégyen néha „lenyúlni” dolgokat a riválisoktól. A Dota 2-ben jelenleg 124 hős érhető el, ám minden meccsen van lehetőség tiltani ezek közül 16-ot. Ezzel szemben a LoL-ban 165 karakterre csak 10 tiltás jut.

A LoL közösség Redditen arról indított vitát, érdemes lenne-e megnövelni a tiltások számát annak érdekében, hogy sokszínűbb, na meg „egyensúlyosabbnak” tűnő meccsek szülessenek. A poszt alatti kommentek túlnyomó többsége szívesen fogadna egy hasonló bővítést, pláne, hogy egyszer már történt ilyesmi a játékban.

A League of Legends első pár szezonjában még csak a csapatok 3-3 bajnokot tiltottak, ezt később megnövelte 5-5-re a Riot Games. Ha a fejlesztők nyitnának egy ilyen irányba és a Dota 2 rendszerét élesítenék, csapatonként 8-8 tiltás jutna, ami bizony szignifikánsan megdobná a játékélményt.

Ti örülnétek valami hasonlónak?

Cloud

Korábbi cikkek

Nem adja már annyira a RAM-7? – Próbáld ki ezt a Warzone AR-t

2024.02.11. -A Warzone fejlesztői az elmúlt időszakban gyakorlatilag teljesen átalakították a játék metáját. Januárban és…

3 óra telt el azóta...

Már a kiadó sem optimista, nagy eséllyel csúszhat a GTA VI megjelenése

2024.02.11. - 2023 decemberében több évnyi várakozás után a Rockstar Games megerősítette a GTA VI…

3 óra telt el azóta...

Kiraknád a neved CS2 matricákból? – Ezzel az weboldallal gyerekjáték

2024.02.11. - A Valve 2023 szeptemberében adta ki a véglegesnek szánt Counter-Strike 2 verziót. Ők…

3 óra telt el azóta...

A Gigabyte megerősítette a videokártyáit – Többé nem kell félni a töréstől?

2024.02.11. - A „GPU/VGA sag” kifejezés elég gyakran szembe jöhet velünk, ha nemzetközi oldalakon is…

4 óra telt el azóta...

A Warzone fejlesztői ismét javítottak a hangokon – Ezek változtak

2024.02.11. - A Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése február hetedikén startolt el. Egy…

4 óra telt el azóta...

100%-os Netflix sorozat: ezzel a thrillerrel nem lőhetsz mellé

Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…

11 óra telt el azóta...