2023.09.09. – Februárt és márciust bizony jól megszenvedték a videokártyák gyártói. Mind AMD, mind pedig Nvidia oldalról komoly problémákba futhattak bele a játékosok. Jobb esetekben csak a kisajtolt képkockák száma csökkent, de szélsőséges esetben az sem volt ritka, hogy egy újratelepítés oldotta csak meg a problémát. A hibákon kívül azért vannak kiemelendő dolgok is. Az AMD az FPS számokon javított, több címben is mérhető gyarapodásról számoltak be a felhasználók. Nvidia oldalról pedig az RTX Video Super Resolution debütált. Először csak böngészőben találkozhattuk a videók felskálázásával, ám a május elején már a népszerű VLC videólejátszóhoz is megérkezett a frissítés.
A héten új AMD driver is érkezett, nézzük is, hogy miért érdemes feltelepítenünk!
A szaksajtó már 2022 novemberében kiszúrta, hogy az AMD egy több algoritmusból álló megoldással készülhet a piacra, mely a HYPR-RX nevet viseli. A választás nem biztos, hogy a legszerencsésebb, hiszen könnyen összekeverhető a gamer körökben szintén népszerű HyperX márkával. Az AMD azt ígéri, hogy egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk majd az újdonságot, mely ötvözi a Radeon Anti-Lag, Boost és RSR algoritmusokat, megoldásokat. Azaz több FPS-t, de kevesebb input lagot tapasztalhatnak a játékosok. Ezt hozta el a legutóbbi driver. Jelenleg ezek egy részét csak az RDNA 3 egységek támogatják, ám a jövőben ez kiszélesedhet a teljes termékportfólióra is. Az alábbi játékok támogatják jelenleg az Anti-Lag megoldását:
Jól látható, hogy igazán népszerű címekről beszélhetünk, ezek száma pedig folyamatosan bővülni fog az elkövetkezendő időszakban. Az Nvidia Frame Generation fejlesztését megszorongató Fluid Motion Frame-re azonban többet kell várnunk. A fejlesztők ígérete szerint valamikor 2024 első hónapjaiban debütálhat majd. A legfrissebb, 23.9.1–es számot viselő drivert az >alábbi< linkre kattintva töltheted le az AMD hivatalos szerveréről.
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…