2023.09.08. – Ha valamiért nem ismernéd a Quake II-t, akkor a hivatalos Wiki oldal segítségével pár mondatban összefoglaljuk. A játék sci-fi környezetben játszódik. Főhőse egy Bitterman névre hallgató katona, aki az „Alien Overlord” fedőnevű küldetés egyik tagja. A küldetés egy kétségbeesett próbálkozás a Föld megmentésére a támadó strogg-októl, méghozzá azok anyabolygóján. A történet szerint a csapat legtöbb tagját megölik vagy foglyul ejtik, így a játékosra hárul a feladat, hogy eljusson a strogg-ok központi városába, és ott elpusztítsa vezérüket, akit Makron néven ismernek.
Közel egy éves a hír, hogy valakinek sikerült működésre bírnia a Quake 1-et az Apple okosóráján. Nem is kellett sokat várni a folytatásra, a napokban egy újabb lelkes programozó számolt be hasonló sikerekről. A középpontba ezúttal a játék második része került, ám jóval kifinomultabb próbálkozásról beszélhetünk. Nem csak a futtatás volt a cél, hanem az is, hogy valóban egy teljesen jól optimalizált, játszható állapotot érjen el a Watch-on. Úgy tűnik, hogy sikerült is megvalósítani a dolgot.
Több limitáló tényező is nehezítette a fejlesztők dolgot. Az érintőképernyő irányítás önmagában is hátrány lehet, melyet a kis méretű kijelző is tovább nehezít. A fejlesztő azonban sikerrel vette az akadályt, a fegyverek közötti gyors váltás és a strafe (oldalazás) sem megugorhatatlan már a legfrissebb változatban.
Sőt, az okosórán a játék eredeti zenéi is megszólalnak, újabb adalékként a retro hangulathoz. Egy kis módosításra azért szükség volt. A zenék minőségét kicsit le kellett rontani két okból kifolyólag. Egyrészt így kisebb helyet foglalnak a memóriában, másrészt pedig a lejátszásuk kevésbé terheli az óra processzorát. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben nem csak egy egyszerű demóról beszélhetünk. A projekt hivatalos GitHub oldalán leírást is találunk arról, hogy milyen módon telepíthető fel az Apple Watchokra. Nem egyszerű a folyamat, ráadásul Mac OS rendszer megléte is elengedhetetlen hozzá, ahogy az eredeti játékfájlokat is érdemes bekészíteni.
Forrás: PCFórum
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…