Tech/Tudomány

Nagy a baj az Apple-nél – Sokat késhet az egyik új iPhone

2023.09.05. – Ha minden jól megy, akkor az Apple egy héten belül, szeptember 12-én több készüléket is leleplez. Az est sztárja egyértelműen az iPhone 15 széria négy tagja lehet majd. Az Apple Watch sem marad ki, illetve az iOS és WatchOS friss változatait is megtekintheti majd a nagyérdemű. A korábbi évek tapasztalatai alapján az új verziók a friss készülékekkel együtt érkeznek, így szeptember végére már mindenki át is állhat azokra.

A papírforma szerint a iPhone-ok bemutatásától számítva 1-2 héten belül már a hazai boltokba is megérkezhetnek a telefonok. Ennek köszönhetően már a szeptember 18-ai héten meg is kaparinthatják az első készülékeket honfitársaink. Könnyen lehet azonban, hogy az egyik készülék esetében kicsit eltérő ütemtervet alkalmaz majd az almás cég. Erre is volt már korábban példa, elég csak a tavalyi iPhone 14 Plus modellekre gondolni, amely októberben érkezett csak meg.

Ezúttal az iPhone 15 Pro Max késhet

iPhone 15 Pro Max

Az elmúlt napokban egyre több vészjósló hír érkezett az Apple telefonjaival kapcsolatban. A legfrissebb iparági pletykák arról szólnak, hogy a Sony nem tudja időben biztosítani az iPhone 15 Pro Max egyik kameraszenzorát. Ennek köszönhetően a gyártás és értelemszerűen az értékesítés is csúszik. A Pro Max jóval fejlettebb kamerarendszerrel rendelkezhet, mint a „sima” Pro, sokan éppen ezért valószínűsítik, hogy Ultra néven leplezné majd le az Apple. A Pro viszont ezúttal ebből profitálhat, hiszen ott nem kell csúszással kalkulálni.

Ezeket hozhatja az új iPhone széria

Phone 15 Pro és Pro Max (Ultra)

  • 6.1” és 6.7” inch képátlójú kijelzők
  • Marad a Dynamic Island
  • Ultra-vékony keret + ívelt üveg
  • Titánium váz
  • Testre szabható némítógomb a korábbi kapcsoló helyett
  • Periszkóp lencse hatszoros optikai zoommal (Csak a Pro Max/Ultra esetén)
  • A17 chip (3nm gyártósoron) – Ezt megerősítették pár napja  a tvOS szivárgások
  • 8GB RAM
  • WiFi 6E
  • USB-C port

iPhone 15 és 15 Plus

  • 6.1” és 6.7” inch képátlójú kijelzők
  • Megérkezik a Dynamic Island
  • Marad a 60Hz-es kijelző
  • Ívelt előlapi üveg
  • 48MP széleslátó kamera
  • A16 chip (Az előző széria Pro modelljeiben duruzsolt) – Ezt megerősítették pár hete a tvOS szivárgások
  • 6GB RAM
  • USB-C port

Az Apple Keynote szeptember 12-én, 19:00 órakor startol, ekkor érdemes a hivatalos streamek elé vetnünk magunkat, ha érdekelnek minket az almás kütyük. 

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

5 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

7 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

7 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

7 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

7 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

7 óra telt el azóta...