2023.09.03. – Bármennyire is furcsa, hirtelen szeptember lett. Bár ebben a hónapban nagyon jó lesz Xbox Game Pass előfizetőnek lenni, tekintve hogy hatodikától a Starfield is elérhető, lesznek sajnos távozók is. Ahogy minden hónapban, úgy most is el kell búcsúznunk egyes játékoktól az előfizetésben, szóval ez az utolsó esély, hogy játszunk velük. Legalábbis ha nem vesszük meg őket.
Mivel a GameRant által megszellőztetett lista még nem hivatalos, így nem lehet tudni, hogy az alábbi játékok pontosan mikor kerülnek ki a kínáltból. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy szeptember 15-én el kell búcsúznunk tőlük. Ez azt jelenti, hogy alig két hetünk van játszani velük, ha ki akarjuk őket próbálni.
Ez a 8 játék szeptemberben lekerül az Xbox Game Pass polcairól.
A hivatalos Xbox Game Pass leleplezés egyébként szeptember első napjaiban, valamikor 5-én várható. Ekkor a Microsoft szépen elárulja, hogy milyen új játékok érkeznek az Xbox Game Passba, amellett hogy leleplezi a távozókat is. Elképzelhető, hogy mind a nyolc játék távozik majd szeptember 15-én, de az is lehet, hogy némelyiket csak szeptember 30-án vesznek ki. Szóval ez egy kiszivárgott lista, de a hivatalos is jön napokon belül. A távozók listája azonban biztosban tűnik.
A felsorolt játékok talán a Metal: Hellsinger, a Civilization 6 a legfájóbb pont. A Metal: Hellsinger egy ritmusra épülő FPS játék, ami többnyire pozitív kritikákat kapott, sőt még a The Game Awards 2022 díjára is jelölték. A Civilization 6-ot tényleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen a régóta futó stratégiai játéksorozat legújabb része. Konzolos változata közel sem volt olyan népszerű, mint a PC-s port, de így is szomorú, hogy eltávolítják a szolgáltatásból. A többi játékot is érdemes kipróbálni a távozás előtt, de talán a nagy rajongókon kívül olyan sok embernek nem fáj majd a távozásuk.
Van persze jó hír is. 2023 szeptemberében rengeteg nagy játék érkezik az Xbox Game Pass kínálatába. Ilyen a Starfield, a Lies of P, a Payday 3 és még sok más. Tehát annak ellenére, hogy ez a nyolc játék 2023 szeptemberében elhagyja az Xbox Game Passt, játékokból nem lesz hiány.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…