Elképesztő felfedezés! – 380 millió éves ősi szívet találtak a kutatók

2022. 09. 16. – A lágy szövetek sajnálatos módon nem fosszilizálódnak kifejezetten jól, ami azt jelenti, hogy az ősi időket kutató szakemberek csak következtetni tudnak az őslények szervezetének pontos felépítésére, a szervek elhelyezkedésére és anatómiájára. Így hiába rendelkeznek kulcsfontosságú információkkal az evolúció alaposabb megismeréséhez, a legtöbb esetben csak a csontok alapján lehet találgatni róluk.

Kutatók egy csoportja azonban most megütötte a főnyereményt, amikor egy ősi zátonyrendszer mészkövesedett maradványaiban, Ausztrália északnyugati részén található Gogo Formációban egy tökéletesen fennmaradt, jól tanulmányozható 380 millió éves szívet találtak még tavaly. A fosszília a páncélos halak egy csoportjához, az arthrodire egyik ősi fajához tartozik, ami a paleozoikum devon földtörténeti időszakában, azaz körülbelül 420 és 360 millió évvel ezelőtt népesítette be a bolygó óceánjait.

A tökéletes állapotban fennmaradt szerv azért is elképesztő felfedezés, mert arthrodire volt az első gerinces, amelyiknél állkapocs fejlődött ki, vagyis a szív az állkapocsgerincesek evolúciójába enged betekinteni, amihez mi, emberek is tartozunk.

A Gogo Formáció azonban még ennél is izgalmasabb dolgokat tartogat. Itt ugyanis egészen kivételes állapotban maradtak fenn a fosszíliák, melyek olyan törékeny szövetek háromdimenziós lágyszöveti konzerváltságát mutatják, mint például az idegek, vagy a köldökzsinórral rendelkező embriók. Az arthrodire-halak most felfedezett csoportja pedig azért is különleges, mert ezek eredeti helyzetükben háromdimenziósan találhatók, vagyis a évmilliók alatt a nehéz kőzet nem lapította ki őket. Így az őslények szívét, gyomrát, beleit és máját is tanulmányozhatják.

„Most először láthatjuk együtt az összes szervet egy primitív állkapocshalban, és különösen meglepődtünk, hogy nem is különböznek annyira tőlünk” – mondta Kate Trinajstic professzor, a tanulmány vezető kutatója. „Az evolúciót gyakran kis lépések sorozatának gondolják, de ezek az ősi fosszíliák azt sugallják, hogy az állkapocs nélküli és az állkapcsos gerincesek között egy nagyobb ugrás volt. Ezeknek a halaknak szó szerint a szívük a szájukban és a kopoltyúik alatt volt – akárcsak a mai cápáknak”.

A példányok még mindig mészkőbe vannak zárva, ezért a tudósok neutronsugarakkal és szinkrotron röntgensugarakkal készítettek róluk képet. Ebből a csapat példátlan pontossággal láthatta a szervek alakját és szerkezetét, ami korukhoz képest meglepően fejlett anatómiát mutatott.

A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a halak mája nagy volt, ami segíthetett a felhajtóerőben – ez egy másik cápaszerű tulajdonság. Tüdőnek azonban nyoma sem volt, ami arra utal, hogy az a későbbi csoportokban fejlődött ki, és nem volt annyira ősi, mint ahogyan azt egyes feltételezések feltételezik.

via – Science, Wikipédia, New Atlas, CNET

Na és hogyan fog kinézni az ember pár száz-ezer év múlva?