Nem is olyan rég (néhány napja) kanyarítottam egy hírt a Star Wars: Dark Forces remastereléséről, és a nagy pötyögés közepette realizálódott bennem, hogy 1995 egészen konkrétan 28 évvel ezelőtt volt. Kérdezem is magamtól: „Hát ez mégis hogy a fenébe történhetett, hát szinte tegnap tettem be a Call of Duty első részének második telepítőlemezét a számítógépem CD-ROM meghajtójába?!
Aztán abban a pillanatban át is kapcsoltam, és eszembe jutottak azok a kultikus sorozatok, amiken felnőttem. Mivel a 90-es évek legelejének szülötte vagyok, még nálam is pörögtek a kor legnagyobb geekségei, mint például a Lois és Clark, a Sliders, a Csillagkapu, a Herkules meg a Xena. Aztán jött a következő felismerés, hogy de hát ezek a sorozatok nem is a 2000-es években, hanem a valamikor 90-ben kezdődtek, sőt, sokuk még az ezredforduló előtt véget is ért.
Gondoltam, is, hogy csak nem vagyok olyan öreg, a helyzet viszont az, hogy de. Az vagyok, és a fenébe is az egésszel, a kedvenc hőseim is vénségek már. Gondoltam is, hogy rájuk nézek, mi lehet velük, ezért is gondoltam egyet, hogy megmutatom neked is, hogy ne csak én érezzem már magam egy szenilis vénembernek, aki teljesen megfeledkezett az évek múlásáról. Basszus, nagyon gyorsan eltelt az idő, ezek a sorozatok azonban örökérvényű klasszikusok mind egy szálig!
Szóval így néznek ki a kedvenc 90-es évekbeli sorozatok sztárjai 2023-ban (plusz-mínusz 1-2 év):
Futott: 1993-1997
Futott: 1997-2003
Futott: 1993-1999
Futott: 1990-1996
Futott: 1993-2002
Futott: 1996-2003
Futott: 1998-1999
Futott: 1995-1999
Futott: 1995-2001
Futott: 1987-1997
Futott: 1992-1998
Futott: 1995-2005
Futott: 1995-1999
Futott: 1997-2007
Futott: 1994-2004
Na és neked melyik a kedvenc sorozatod?
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…