2023.08.24. – Az Apple a június eleji WWDC rendezvényen nem csak az új gépeket és az AR/MR szemüveget leplezte le. A Vision Pro mellett ekkor debütált az iOS 17 első, fejlesztői verziója is. Az első pár hétben tényleg csak a fejlesztők próbálkozhattak a rendszer futtatásával. Aztán valamikor júliusban a hivatalos, publikus béta időszak is elstartolt. Még körülbelül egy hónapot kell várnunk az éles változatokra, addig bármikor fejest ugorhatsz a félkész verziókba.
A fejlesztők rengeteg újdonságot vázoltak fel a felhasználóknak. Ezeket annak idején csokorba szedtük, de némi ízelőként íme néhány fejlesztés:
A többit a fentebb linkelt fejlesztésben érheted el, ahol megtalálod a támogatott telefonok listáját is. Úgy tűnik azonban, hogy az Apple máris egy kis csúszással tervez.
A szifon.com csapata összeszedett néhány olyan fejlesztést, melyet bár jelentetett az Apple, talán még hónapokig nem érkeznek meg a készülékekre.
iPhone 15 Pro és Pro Max (Ultra?)
iPhone 15 és 15 Plus
Jól látható, hogy míg az USB-C Port és a Dynamic Island egységesítést hoz a 15 és 15 Pro szériák közé, addig a Periszkópos lencse a Pro kategóriát is megosztja majd. A pletykák szeptember 12-ei leleplezésről szólnak, mely a korábbi évek tapasztalatai alapján stimmelhet is.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…