Gaming

Már a haverokkal együtt függhetünk rá minden idők egyik legaddiktívabb játékára

2023.08.21. – Az a baj a Vampire Survivors-szal, hogy egyszerűen lehetetlen írásban vagy szóban kellőképp elmondani, hogy mennyire király, de leginkább iszonyúan addiktív játék is. Sőt, most mutatnék egy játékmenetet belőle, és a beavatatlanok csak pislognának rám, nem-e nincs valami komoly bajom, hogy ezt a felülnézetes pixelgrafikás összevisszaságot ennyire kiemelkedő játéknak, de inkább függőséget okozó élménynek tartom.

Pedig a Vampire Survivors tényleg egy fantasztikus alkotás, amit több ízben 2022 egyik legjobb, és A legjobb indie játékának is megválasztottak. Nyilván nem véletlenül: a recept tulajdonképpen a bullet hell műfaján áll, vagyis adottak a pályák, azokon egy csomó leölendő ellenfél, aztán uccu neki. A VS-ben viszont mindezt megspékelték némi roguelike-elemmel, RPG-szerű folyamatos fejlődéssel, na meg felfedezhetetlen számú képesség-fegyver-karakter kombinációval, melyek együttesen olyan dolgokat birizgálnak meg az ember agyában, amikről nem is tudta előtte, hogy egyáltalán léteznek.

Ezt pedig tényleg lehetetlen szavakba önteni, ki kell próbálni.

A függőséggel pedig az a baj, hogy ragadós. Főleg most, miután élesedett a legújabb, 1.6-os frissítés, amelyben megérkezett végre a már rég várt kooperatív játékmód. Persze nem csak ez az egyetlen újdonság, hisz megtörtént a jó előre beharangozott motorváltás, aminek hála hamarosan lesz majd platformok közötti mentésátvitel, egy csomó újabb funkció és játékelem, na meg az előbb említett couch coopot is ennek köszönhetjük.

Az új játékmódban összesen négyen: anyukával, tesóval, nagyfaterrel-.nagymuterrel, vagy a házikedvenccel is nyomhatjuk a szörnymészárlást egyetlen tévéről. Az addikció kialakulásának veszélye azonban valós, szóval érdemes lesz mindenkit felkészíteni rá. A többjátékos móddal egyébként egy csomó új specifikus képesség is jött, de alapvetően egy nagyon hasonló, mégis kicsit más élményben lesz részünk.

A helyi többjátékos módot minden egyes Vampire Survivors játékos teljesen ingyen megkapja, csak frissíteni kell egyet, és meg is volnánk.

JA! És külön jó hír, ezzel együtt Nintendo Switchre is megjelent – ahol kb. 1600-2000 forintot kérnek érte.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...