CS2

A játékosok unják a meccseket? – Ezért lehet rövidebb az MM CS2-ben

2023.08.17. -A rajongók már közel 8 éve várták a CS:GO megújulását. A Dota 2 2015-ös motorváltása után sokan úgy gondolták, hogy az FPS lövöldére is ráférne valami hasonló. Aztán a rákövetkezendő években hamar kiderült, hogy a Valve egyáltalán nem így tervez. Volt egy időszak amikor egyszerű mémként kezelte a közösség a Source 2 motort, tegyük hozzá, hogy teljesen jogosan. 2018 és 2021 között pedig szinte semmilyen mozgást nem olvashattunk le a témával kapcsolatban.

Aztán valami megváltozott. A Dota 2 frissítései olyan fájlokat tartalmaztak, mely arra utaltak, hogy a fejlesztők a Counter-Strike motorváltásán dolgoznak. Első körben néhány szövegfájl utalt csak erre, majd később már a fegyverek matricázásának animációja is felbukkant. Persze ekkor még nem lehetett tudni, hogy mennyire komolyak a Valve szándékai. Néhány CS:GO adatbányász el is kezdte figyelni a fejlesztők Steam fiókjait. Hamar kiderült, hogy _s2 végű CS:GO pályákat próbálgatnak, mely szintén jelzés értékű volt. Aztán 2023 márciusában a Valve hivatalosan is ledobta a bombá: érkezik a Counter-Strike 2.

Miért lesznek rövidebbek a Counter-Strike 2 meccsek?

A Valve több újdonságot, változást is leleplezett az elmúlt időszakban. Elég csak a füstök megváltozott viselkedésére vagy épp a vásárlási menü teljes átalakítására gondolnunk. Ezek olyan játékmechanikai elemek, melyek radikálisan megváltoztathatják egy-egy kör vagy meccs kimenetelét. Mostantól egy hibás vásárlás sem okoz problémát, hiszen az új menüben visszaválthatjuk a tévedésből megvett fegyvert, gránátot. Eddig pedig komoly árat fizetett a csapat egy-egy félrekattintást után.

Egyre többen játszanak a rövid MM-el – Ezt oldaná meg a CS2?

A hét közepén beesett Italy frissítés nem tűnt túl izgalmasnak, ám a fájlok mást mutattak. Minden jel azt erősíti, hogy az MM és Premier, illetve esport meccsek is MR12 formátumra válthatnak. Azaz az a csapat nyer, mely először eléri a 13 kört. Jelenleg MR15 meccsekkel találkozhatunk a hivatalos versenyeken és MM-ben, MR8-cal pedig a Short MM meccseken.

A fenti statisztika azonban elárulhatja, hogy miért váltana a Valve. Az elmúlt 7 hónap MM meccseinek már 40%-a MR8 volt. A Valve ennél sokkal részletesebb adatokkal rendelkezik, ám világosan látható, hogy a játékosok egyre inkább a rövidebb meccsek felé húznak. A Counter-Strike 2 ezt oldaná meg egy arany középúttal, ám biztos, hogy az esport közösségnek lesz ehhez egy-két szava.

Arpi

Korábbi cikkek

Még megütheti a bokáját a Microsoft a sorozatos elbocsátások miatt

2024.02.08. - A Microsoft tavalyi bírósági győzelmét követően - amely ellen az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi…

5 perc telt el azóta...

Siess: Steamen úgy bezuhant a Bethesda játékok ára, hogy sokkot kapsz

Gábor János 2024.02.08. - Tényleg ámulatba ejtően jó ajánlatok érkeztek a Bethesda játékaira a Steamen,…

35 perc telt el azóta...

Pofátlan Apple Vision Pro nyerészkedők háromszoros árat is elkérhetnek

2024.02.08. - Tudjátok, most van ez az Apple Vision Pro őrület, ami nem mellesleg már…

1 óra telt el azóta...

KVÍZ: Screenshot játékból vagy kép a valóságból? – Döntsd el te!

Az elmúlt években hatalmas grafikai fejlődésen mentek keresztül a videojátékok. 4K felbontás, Ray Tracing, új…

2 óra telt el azóta...

Döcög a Windows? – Itt a hivatalos app, ami felpörgeti

2023.02.08. - Nincs is annál kellemetlenebb érzés, mint amikor használjuk szeretett gépünket, ám az napról…

2 óra telt el azóta...

Egész hétvégén ingyen pörgethető a Modern Warfare 3 – Ez van benne

2024.02.08. - Nagyon jó hírünk van azok számára, akik szeretnék kicsit kipróbálni a Call of…

2 óra telt el azóta...