Szeptember végén jelenik meg az EA Sports új sportjátéka, az FC24. Hatalmas a hype a cím körül, ugyanis ez az EA első önálló futballjátéka, eddig a FIFA zászlója alatt dobták piacra a játékaikat. Az önállóság biztosan temérdek nehézséggel jár, de emellett természetesen némi kényelmet is kell, hogy adjon a fejlesztőknek. Innentől kezdve elég önmaguknak megfelelni, így pedig a kreativitás is új szintekre emelkedhet.
A FIFA-szériából jól ismert Ultimate Team mód marad a játék középpontjában, azt viszont egészen eddig a hétig nem tudtuk, hogy pontosan mire is lehet majd számítani. Szerencsére elérkeztünk a hivatalos bejelentés hetéhez, amikor is egy átfogó bejelentővideót fog élesíteni az Ultimate Team kapcsán az EA Sports.
Jelenleg azt tudjuk, hogy az egyik legfontosabb újítás az Objective-eken keresztül fejleszthető lapok lesznek. Ők lehetnek a klubunk nagy kedvencei, akiket egész évben fejlesztgethetünk és személyre szabhatunk. Továbbá a férfiak mellett immáron női futballisták is nyithatók lesznek a csomagokból, sőt mi több, egyszerre léphetnek majd pályára végre. Az Icon kártyák kémiáját teljes mértékben átdolgozták a fejlesztők, végre ismét lesz értelme használni őket, a FIFA 23-ban ugyanis a Hero lapok sokkal komolyabb előnyöket adtak, mint az igazán nagy legendák.
Kikerül a játékból az összes Position Modifier, végre ráébredtek a fejlesztők, hogy halott próbálkozás volt ez az egész és csak értelmetlen stresszt és mikromenedzsment-kényszert pakolt a játékosok vállára. A kártyák új animációkat fognak kapni, s végre egyetlen gombnyomással bezsebelhetjük majd az összes kifarmolt Objective jutalmat.
Az új bemutatót napokon belül megtekinthetjük az EA Sports FC hivatalos Youtube oldalán. Persze, aki nem akarja követni a csatornát, megnyugodhat, mi biztosan megírunk minden újdonságot, amint élesítik a videót a kanadaiak!
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…
2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…
Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…
2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…