Szeptember végén megjelenik az EA Sports új sportjátéka, az FC24, ennek pedig ezúttal egészen nagy feneket kerítenek a kanadaiak. Nem csoda, elvégre ez az első igazán önálló futballjátékuk, eddig ugyanis a FIFA szervezettel karöltve dobták piacra a „szimulátort”, így mondhatjuk, hogy némiképp meg volt kötve a kezük a fejlesztőknek. Ez a béklyó viszont most lekerült, a 90-es évek óta állandóan FIFA néven futó széria egyszer s mindenkorra megváltozik, kinyitva temérdek új lehetőség kapuját az EA Sports előtt.
Szerencsére nem kell attól tartani, hogy lesznek-e licencek a játékban úgy, mint a Konami eFootballja esetében, az EA ugyanis minden fontosabb bajnokság és kupasorozat licencével rendelkezik. Lehet tehát továbbra is nyomni a meccseket a Real Madriddal, Chelseavel, Manchester Cityvel, s nem kell attól félni, hogy Madrid CF, London FC, vagy Manchester Blue néven köszönnek majd vissza…
Persze ettől még nem áll le az élet, a FIFA 23 ciklusa egészen szeptember végéig tart, így addig pumpálják is majd a fejlesztők a programba a tartalmat. A FUTTIES promó egy igazi ünnep, aminek keretein belül közönségkedvenc lapok térnek vissza agyonbuffolt verziókkal.
A legfrissebb leakek szerint hamarosan a Barcelona tehetséges fiatal spanyolja, Ansu Fati is megkapja azt, ami jár neki, méghozzá egy igazán magas összértékű új lap formájában.
A FIFA közösség mindig is kedvelte Fati lapját, hiszen a testalkata és labdavezetési készsége egy nagyon nehezen kivédekezhető támadót eredményezett a játékban. Érdemes lesz tehát foddert és coint fordítani rá, pár napon belül ugyanis bárki keretében ott szaladgálhat elöl!
2024.02.11. -A Warzone fejlesztői az elmúlt időszakban gyakorlatilag teljesen átalakították a játék metáját. Januárban és…
2024.02.11. - 2023 decemberében több évnyi várakozás után a Rockstar Games megerősítette a GTA VI…
2024.02.11. - A Valve 2023 szeptemberében adta ki a véglegesnek szánt Counter-Strike 2 verziót. Ők…
2024.02.11. - A „GPU/VGA sag” kifejezés elég gyakran szembe jöhet velünk, ha nemzetközi oldalakon is…
2024.02.11. - A Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése február hetedikén startolt el. Egy…
Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…