2023.08.06. – Valamiért még mindig kevesen, bár kétségtelenül egyre többen kezdik komolyan venni a személyes adatok védelmét, amely a jelenlegi és egyre inkább a digitalizáció felé mozduló világ egyik, ha nem legértékesebb valutája. A tech vállalatok is ezekkel üzérkednek, sőt, néhány oldal, közösségi portál, vagy épp internetes keresőalkalmazás akkor is nyomon követi az internetes tevékenységet, ha nem is a saját felületeiken lófrálunk.
Ezért is oly nagyszerű az alternatív böngészők között is a Brave, amely a mainstreammel ellentétben kifejezetten a felhasználók személyes adatainak védelmét helyezi a fókuszba már vagy 2016 óta. Bár a program alapvetően Chromium alapokon nyugszik, azaz funkcióiban és tudásában nagyon hasonlít a Chrome-hoz, de megannyi egyedi megoldásával, például a beépített reklám és nyomkövető blokkolójával, illetve a saját decentralizált valutájával (amivel a leggyakrabban látogatott oldalak működését támogathatjuk) messze túltesz a Google szoftverén.
A vállalat bejelentette, hogy mostantól a böngésző által használt alapértelmezett keresőmotor a képekre és videókra vonatkozó kereséseket is a saját indexén keresztül fogja megoldani. Ez azt jelenti, hogy a Brave Search használata teljes mértékben anonim, azaz a Google és a Microsoft (Bing) sehogyan sem férhet hozzá a kereséseinkhez. Ugyanakkor a keresés még közel sem tökéletes. A képeket és videókat nem szűrhetjük licencek vagy képarány szerint, ezeket a funkciókat csak később fogják a Brave Search eszköztárába rakni.
A Brave saját keresője azonban nem csak a privát böngészés miatt nagyon fontos: az utóbbi években a Google keresőjének működését hackerek kezdték kicselezni, amivel a találati lista élére tudnak csempészni kártékony, adatlopó oldalakat, míg a Bing többször cenzúrázott tartalmakat, melyeket így nem lehetett megtalálni. Mivel a Brave Search már ezektől függetlenül működik, a felhasználókat egyik probléma sem veszélyezteti.
2024.02.05. - Igen, igen, igen. Nagyon szeretjük a The Last of Us-t, amit joggal nevezhetünk…
2024.02.05. - Sajnos mindenkinek el kell fogadnia, hogy a Windows 7 bár nagyon sokak által…
Gábor János 2024.02.05. - Folytatódik a nemzetközi kütyüzúzó bajnokság: vannak YouTuberek, akik egész egyszerűen nem…
2024.02.05. - Megmondom őszintén, nagyon örülök annak, amikor a videojátékoknak gyakorlati haszna lesz az oktatásban…
Gábor János 2024.02.05. - Egyre több jel mutat arra, hogy a PS5 platformon játszó gamerek…
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…